Kedvezményesen használhatják a SHARE NOW autóit a budapesti tanárok

2020. 11. 11., 16:45

Akár 50 percnyi ingyenes utazás is kijön abból a négyezer forintból, amelyet leautózható kredit formájában ír jóvá a budapesti tanároknak a SHARE Now. A 270, rendszeresen fertőtlenített járműből álló flottát üzemeltető autómegosztó cég levélben értesítette a lépésről a Pedagógusok Szakszervezetét.

A kötelező elvárásokon (nagykorúság, érvényes és legalább egy éves jogosítvány, érvényes e-mailcím és okostelefon, rajta a letöltött SHARE NOW applikáció) túl mindössze elektronikus levélben történő regisztrációt kér a novemberben induló pedagóguskedvezmény érvényesítéséhez a SHARE NOW.

Az autómegosztó cég ezt követően 4000 forintot ír jóvá fejenként kredit formájában a sikeresen jelentkező budapesti pedagógusoknak, akik akár 50 percnyi ingyenes autózásra is fordíthatják ezt az összeget.

„A városi mobilitás a járványhelyzet rosszabbra fordulásával sem szorul teljesen háttérbe: mindig lesznek olyan helyzetek, amelyekben a városi közlekedésre kell támaszkodunk, és ez fokozottan érvényes a tanárokra, akiknek jó része továbbra is bejár a munkahelyére” – mondja Buday Bence.

A SHARE NOW magyarországi ügyvezető igazgatója, akivel IDE KATTINTVA olvashatja az Üzletem.hu interjúját, hozzáteszi: a cég felajánlása nem képes ugyan minden igényt kielégíteni, azonban egy fokkal könnyebbé és jóval biztonságosabbá teszi a helyváltoztatást, ezért a lehetőségről levélben informálták a Pedagógusok Szakszervezetének elnökségi tagjait.

A felhasználók biztonságára kiemelten ügyelő SHARE NOW rendszeresen fertőtleníti az autókat, amelyekben a kézfertőtlenítő is része az alapfelszereltségnek. Az autómegosztó cég arra biztatja ügyfeleit, hogy vezetés közben is hordjanak maszkot, saját egészségük megóvása és a mások biztonsága érdekében. A 270 járműből álló flotta autóival mérsékelhető a fizikai kontaktusok száma, ha pedig elektromos meghajtású gépkocsit választunk, azzal a károsanyagkibocsátást is csökkenthetjük.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS