Kardos István: Eljön az idő, hogy a cégek kopogtatnak a Vöröskeresztnél

2016-ban a karitatív szervezetek között úttörő módon kereskedelmi tevékenységbe kezdett a Magyar Vöröskereszt, hogy a bevételből szabadon felhasználható forrásai legyenek a szervezet működésének fejlesztéséhez, illetve az adományozók körében kevésbé ismert és támogatott tevékenységeihez. (Az eddig elért eredményekről a Vöröskereszt az Empathy speciality kávézóban számolt be, amelyről ITT olvashatja cikkünket.) A tájékoztató után adott interjút az Üzletem-nek Kardos István, a szervezet főigazgatója. (Hogy el ne felejtsem: a kávé finom volt!)

– Hogyan tud a Magyar Vöröskereszt a kereskedelmi tevékenységéhez kisebb-nagyobb cégeket találni?

– Amikor 2012-ben a Magyar Vöröskereszt főigazgatója lettem, szervezetünknél új elnököt választottak, dr. Göndöcs Zsigmondot. Amikor elnök úrral egyeztettük a stratégiánkat, abban azonnal egyetértettünk, hogy fontos a szervezet több lábon állása, ami azzal is jár, hogy bővítenünk kell a partneri hálózatot. Az üzleti világnak sajátos nyelve és filozófiája van, ebből fakadóan a civil szervezetek nem mindig tudják megszólítani a cégeket – vagyis volt és van mit tanulni ezen a téren. Fontosnak tartottuk, hogy nonprofit módon célozzuk meg a vállalkozásokat, amihez elengedhetetlennek bizonyult egy marketinges kolléga foglalkoztatása. Elsődlegesen ő kapta feladatul a cégek feltérképezését.

– Sikernek tartja azt, ahová eljutottak a kereskedelmi területen?

– Mindenképpen. Tudtuk, hogy nem ömlesztett módon, tömegcikkekkel kell piacra lépnünk, nem akartunk egyik napról a másikra extraprofitot termelni. A minőségre helyeztük a hangsúlyt, ahogyan a Magyar Vöröskereszt is minőségi brand. 137 éves a szervezetünk, profi módon tesszük a dolgunkat, profi módon keresünk új lehetőségeket. A marketinges kollégával ötéves tervet állítottunk össze, kicsi kiigazítással jelenleg is ennek a végrehajtásán dolgozunk. Ma egyfajta kultúraváltásban, vagy inkább kultúrakiegészítés fázisában vagyunk, amikor a Vöröskeresztet a humanitárius mellett nonprofit szervezetként üzemeltetjük. Most még ott tartunk, hogy főleg mi keressük meg a partnereket, de bízom benne, hogy hamarosan ők keresnek meg minket, mert szeretnének részt venni az üzleti konstrukciónkban.

– Azt tapasztalom, hogy a kevésbé módos emberek szívesebben állnak az ügyek mellé. Igaz ez a szemlélet a kis cégekre is a multikkal szemben?

– A magánemberekről természetesen nekem is személyes a tapasztalatom. Ismét indul a Mikulásgyár, én már az elsőnél is ott voltam, s éveken át hosszú műszakokat vállaltam. Valóban azt láttam, hogy sok olyan ember is elhozta az ajándékát, aki maga néha szintén rászorulhatott volna segítségre. Aki valaha a szegénység közelében élt, igencsak tudatosan igyekszik támogatni másokat. Egy nagy céget részben az is motiválhat a segítéskor, hogy középpontba kerül a tevékenysége. Megjegyzem, egyre többen vannak, akiknek nem csak papíron fontos a társadalmi szerepvállalás kérdése. Ezen a területen is igyekszünk megtalálni a cégekkel a közös nyelvet. Ha együtt gondolkodunk, könnyebben megtaláljuk a közös pontokat. Ha van üzleti kapcsolatunk is egy vállalkozással, mondjuk, egy fejlámpákat forgalmazó céggel, még eredményesebben folytathatjuk a beszélgetést. Ennek lehet amúgy az egyik színtere az Empathy kávézó, a Vöröskereszt székházának földszintjén, ahol most is ülünk. A kisebbekkel ugyanúgy igyekszünk megtalálni a hangot, mint egy nagyvállalattal. Egyébként a Magyar Vöröskereszt szintén nagy szervezet, Budapesten van a 191 vöröskereszt, illetve vörösfélhold társaságot tömörítő világszervezet európai irodája. A Magyar Vöröskeresztnek több mint ezer munkatársa van és majdnem 30 ezer önkéntes segíti a munkánkat. A legnagyobb multinatcionális partnereink között van például a Procter&Gamble, velük egy szociális  és egy egészségfejlesztési programunk is fut. A programok szakmai részét szakértő munkatársaink dolgozzák ki, a vállalatok pedig eszközeikkel és pénzadománnyal állnak mellé.

– A humanitárius szervezetek kereskedelmi tevékenységére a világ több országában is vannak példák.

– Olyannyira vannak, hogy én egy norvégiai utazásom után „adoptáltam” a kávézó ötletét. Egy tengerparti vöröskereszt irodát látogattunk meg, az épületben működött egy bisztró, ahol hátrányos helyzetűeket foglalkoztattak. A bisztró fölötti szinten az ifjúsági önkénteseknek adott helyet egy klub. Itt az oktatás mellett jutott idő laza beszélgetésekre vagy éppen csocsózásra is. A klub feletti szinten pedig az apparátus dolgozott az irodákban. Nagyon izgatott, hogy egy épületben helyeztek el mindent. Funkció nélküli irodaházként csak vitte volna a pénzt a működési költség, így viszont a bisztrónak bevétele is volt, plusz: aki ide betért, tudta, hogy jó célokra megy a kávé- és sütipénz. Végül is így született meg nálunk a kávézós-közösségi teres-irodás tér Budapest belvárosában. Még önkéntes voltam, amikor telemarketingesként, majd étteremvezetőként dolgoztam, voltak tapasztalataim, azokat most hasznosítottam. Egy civil szervezetnek is figyelnie kell arra, hogy a tevékenysége vonzó, „eladható” legyen – akár az önkéntesek, akár az adományozók számára. A Magyar Vöröskeresztnek szüksége volt egyfajta szemléletbeli váltásra.

– Nem jó szó rá, de nem lenne érdemes valamilyen franchise-hálózatot kiépíteni az Empathy-modellből?

– Természetesen minden megyében jelen van a Vöröskereszt. Nyitott kapukon kopogtat, az országos vezetőség már gondolkodik az esetleges megvalósításon. Addig is büszkén mutatjuk meg a kávézónkat a hozzánk érkező külföldi delegációknak. Legutóbb az orosz vöröskereszttől jártak nálunk, nagyon tetszett nekik az ötlet, s nem mellékesen ízlett a kávé is. Lehet, hogy később lesz majd mit megmutatni néhány megyeszékhelyen is. Az Emphathyval a sajátmárkás termékeink, szolgáltatásaink köre bővült. Ezekre a sajátmárkás termékekre azért van szükségünk, hogy olyan területeket finanszírozhassunk a bevételekből, amelyekre különböző okok miatt kevesebb jut. Ez mindenképp kiegészítő tevékenység, a hangsúly változatlanul a humanitárius célok megvalósításán marad.

– Szerintem a multik felkérésre inkább konkrét elképzelés mellé állnak, kevesebbet kezdeményeznek. Másra jár az agyuk.

– Én mindig, már-már kincstári optimizmussal, nagyon pozitívan állok az együttműködés kérdéséhez. Ha nagyon tudatosan, a minőségre alapozva építkezünk, akkor a legnagyobb cégek a mi elvárásainknak megfelelően dolgoznak velünk. A jövőben sem kívánunk több tucat új termékkel előállni, de amivel a piacon vagyunk vagy leszünk, azt büszkén vállaljuk. A mi termékeink valamilyen szinten mind asszociálnak a tevékenységünkre. Aki fejlámpát vesz, az a katasztrófa-elhárítási tevékenységünket támogatja. Aki kézfertőtlenítőt vásárol, az az egészségfejlesztési programjainkra asszociálhat. Aki pedig karácsony előtt a szaloncukrainkra költ, az tudja, hogy a befolyó összegből a rászorulóknak segít – velünk együtt.

– Van évente néhány kiemelt esemény, de jó lenne, ha a segítés nem kampány jellegű lenne.

– Nem is az, egész éven át futó programjaink vannak, s ezeket egyre többen ismerik meg az országban. Jelen vagyunk a nagyobb bevásárló központokban, műszaki áruházakban, a postán, vagyis a Vöröskereszt egyértelműen látható szervezet. A postahivatalokban például megvehetik a kulcstartóinkat, az árucikket összekapcsolják velünk és a segítéssel. Igyekszünk sok helyen, nem tolakodó, de észrevehető módon ott lenni az emberek hétköznapjaiban. Igaz, óriásplakátok helyett inkább az emblémánkat szeretnénk elvinni oda, ahol eddig nem volt. Win-win szituáció kialakítása a célunk, ahol a termék vásárlója, gyártója, forgalmazója és a Vöröskereszt is jól jár. Üzleti szemléletünk eredménye a már néhányszor emlegetett kávézónk, ahol kiváló rendezvényeket, sajtótájékoztatókat is tarthatnak különböző cégek. Örülnék, ha minél többen foglalnák le a nagyasztalos termünket, ezzel is kifejezve, hogy támogatják a munkánkat.

– Csináljunk egy kis reklámot az Empathynak! Hogyan lehet rendezvényekre foglalni?

– Elegendő egy megkeresést, ajánlatkérést küldeni az empathycafe@voroskereszt.hu e-mail címre. Munkatársaim a lehető legrövidebb időn belül visszajeleznek, hogy az időpont megfelelő-e és készítenek árajánlatot.

– Sok jót és rosszat is mondunk magunkról mi, magyarok. Ön „szakmabeliként” hogyan látja, mennyire vagyunk empatikusak?

– Biztos elfogult vagyok, de nagyon jók a tapasztalataim. Katasztrófa-elhárítási gyakorlaton például találkozom olyan fiatalokkal, akik órákon át képesek szimulálni, hogy sérültek. Segítenek, mert segíteni akarnak. Segítenek, mert tudják, hogy szükség van rájuk. Nem utasításokra várnak, hanem kérésekre, és ha megértik, hogy miért fontos, amit csinálnak, akkor nagyon tudatosan, nagyon lelkesen dolgoznak. Az már csak hab a tortán, ha mindehhez megvan a családi mintájuk. Ezt a kávézót azért hoztuk létre, hogy legyen színtere az empátiának, üljünk egy asztalhoz, szólítsuk meg egymást, beszélgessünk! Jelezzék a jelenlétükkel a kávézni betérők éppen úgy, mint a céges meetingeket nálunk tartók, hogy a Vöröskereszt közvetítésével szolidárisak. A Magyar Vöröskereszt olyan, mint a téglák között a malter: csak mi az embereket tapasztjuk össze közösséggé. Hiszek abban, hogy a magyarok empatikusak, és tudom, hogy a Vöröskeresztnek fontos feladata van ennek az empátiának a közvetítésében és fejlesztésében.

Szerdahelyi Csaba

(Fotó: YouTube)