Jelentősen javult a kelet-magyarországi nagyvállalatok jövőképe

Jelentősen javult a kelet-magyarországi nagyvállalatok jövőképe
2023. 04. 05., 12:39

Lassan kilábalhatnak a pesszimizmusból a hazai nagyvállalatok. A K&H nagyvállalati növekedési index a tavalyi mélypontot követően már második negyedéve mozdul felfelé, így 2023 első negyedévében -10-ről -6 pontra mérséklődött. A változás mögött az áll, hogy a vállalatok saját kilátásaikat az előző negyedévekhez képest jóval kedvezőbbnek vélik, a gazdaság megítélésben azonban továbbra is borúlátók. Az indexet a cégek közül a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű vállalatok szinte már pozitív hangulata húzza felfelé.

Ismét felfelé mozdult a K&H nagyvállalati növekedési index, ami a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.

„A K&H nagyvállalati növekedési index 2023 első negyedévében tovább emelkedett, -10-ről -6 pontra mérséklődött. Ez már a második negyedév a tavalyi mélypontot követően, hogy felfelé mozdult az index. Habár a mutató még mindig a negatív tartományban van, a cégek már kevésbé pesszimisták, ami az év második felére nézve kedvező kilátásokat jelenthet” – mondta Rajna Gábor, a K&H Vállalati ügyfelek divízió vezetője.

„A negatív hangulat mérséklődésének hátterében az áll, hogy a cégek a saját kilátásaikban jóval kedvezőbb fordulatokat várnak, mint az előző negyedévekben. A vállalati alindex ugyanis -6-ról -2 pontra javult, ami már megközelíti a pozitív tartományt. Ezzel szemben a gazdaság egészét nézve továbbra is erőteljesen negatív hangulat uralkodik, a makro részindex jelenleg -19 ponton áll” – részletezte az eredményeket a szakértő.

10 milliárd forint felett kedvezőek a kilátások

A nagyvállalatok várakozásai erőteljesen függenek az árbevétel nagyságától, az ágazattól és a területi elhelyezkedéstől is. Jelenleg egyedül a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű vállalatok hangulata nincs a negatív tartományban és javult a legnagyobb mértékben, -15-ről 0 pontra. A 4-9,9 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek várakozásai -14-ről -7 pontra erősödtek, így ugyanolyan szinten vannak, mint a 2-3,9 milliárd forint éves árbevételű cégek (-7 pont), akiknek az elmúlt negyedévhez képest nem változott a véleménye. Az ágazatok közül az iparban és a szolgáltató szektorban jelentősen kedvezőbb várakozással tekintenek a következő egy évre (-4 és -5 pont), mint a kereskedelemben (-9 pont).

Földrajzilag a kelet-magyarországi cégeknek javult jelentősen a jövőképe, -16-ról -3 pontra, miközben a nyugat-magyarországi és közép-magyarországi vállalatok várakozásai gyakorlatilag nem változtak az előző negyedévhez képest (-7 és -8 pont).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS