A Richter Gedeon gyógyszergyár által tavaly indított Richter Főnix Közösség idén is bemutat három olyan nőt, akinek a története inspirálhat másokat.
A 2018 februárjában – a Richter a Nőkért program elemeként – életre hívott Richter Főnix Közösség egyik célja, hogy a programban bemutatott nők, akik nem csak felálltak egy nehéz helyzetből, hanem beszélni is mertek róla, másokat is inspiráljanak – írja a Kreatív Online, a gyógyszercég közleménye alapján.
Idén a Richter Főnix Közösség három nő sikeres újrakezdés-történetével bővül. A kisfilmek tavasztól láthatók a Richter a Nőkért Facebook-oldalán. A program védnöke továbbra is Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes, paralimpiai bajnok vívó, valamint a megvalósításban alkotóként ezúttal is szerepet vállaló Jakupcsek Gabriella televíziós.
A Merlin Communications a Richterrel és a rendezővel egyetértésben a filmeket idén is úgy szerette volna elkészíteni, hogy azok mindegyike egy-egy mini dokudrámaként is megállja a helyét. 2019-ben a koraszüléshez, a stroke-hoz és a látás elvesztéséhez kapcsolódnak a történetek.
A filmeket magyarázó szövegek és animációk kísérik, a főszereplőkön kívül pedig a történetek egyes mellékszereplői is megszólalnak.
A történetek főhősei helyismeretükkel, kapcsolatrendszerükkel nagy mértékben segítették a produkciót, ha kellett, stúdiót kerítettek helyben, a szállás és az étkezés megszervezésében is segítettek.
(A fotó illusztráció.)
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.