Folyamatosan kapják a tűzifát a kistelepüléseken a rászorulók

2023. 01. 06., 12:47

A rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.

Az állami erdőgazdaságok több mint 2000 önkormányzat számára biztosítanak mintegy 200 ezer köbméternyi faanyagot, amelynek már több mint kétharmadát 2022 december végéig  átadták az érintett településeknek. A fennmaradó mennyiség átadása folyamatosan zajlik, így a szokásos februári 15-i határidőre teljesítik az összes kiszolgálást. Az igények legnagyobb részével idén is az adott térségben gazdálkodó állami erdőgazdaságot keresik meg a programban nyertes önkormányzatok.

„Ez azt mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok hosszú évek óta a legmegbízhatóbb partnereknek számítanak a tűzifa kiszolgálásban” – mondta Nagy István.

A miniszter arra is kitért, hogy az utóbbi időben különböző fórumokon többször felmerült az a vád, hogy a fakitermelések, a tűzifa termelés a magyar erdők pusztulását jelenti. Ezzel szemben Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság. Ez azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat.

A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, mindig az erdő megújítása követi. Nagy István hangsúlyozta: jogszabályaink és hatóságaink kellő garanciát jelentenek az erdők megőrzésére, rendelkezünk azzal a tudással és azokkal a szabályozókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar erdők egyszerre jelentsenek a társadalom számára természeti és rekreációs értéket, nyersanyagforrást és munkahelyet. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 12:11:31
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS