Borús kilátások 2021-re: nagyot zuhantak a hazai nagyvállalatok várakozásai

2021. 01. 04., 17:30

Eddig nem tapasztalt pesszimizmussal tekintenek az új esztendőre a hazai nagyvállalatok. A járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis 8 pontos zuhanással jelenleg mínusz 10 ponton áll. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélik meg a vállalatok. A cégek többsége azonban csak egyéves időtávon számít negatív gazdasági hatásokra.

„Minden eddiginél borúlátóbban tekintenek a 2021-es évre a hazai vállalatok. A járvány második hulláma alatt, novemberben készült, a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési lehetőségeit vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis az előző negyedévhez képest mínusz 2 pontról mínusz 10 pontra zuhant. Ezzel a felmérés 2014-es indulása óta az index az eddigi legalacsonyabb értékét vette fel. Jelenleg a cégek saját kilátásaikra, valamint a gazdaság helyzetének alakulására vonatkozó várakozásai is jelentősen romlottak. A cégvezetők a harmadik negyedévhez képest saját helyzetüket lényegesen kedvezőtlenebbül látják, hiszen a vállalati részindex 8 pontos eséssel mínusz 3 ponton áll. Emellett a járvány tovább rontotta a gazdasági helyzet változásának megítélését is, a makrogazdasági részindex elérte eddigi minimumát és mínusz 19 pontól mínusz 28 pontra zuhant” – foglalta össze az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Alábbhagyott az ipari cégek bizakodása

Az iparágakat tekintve továbbra is a szolgáltató szektor várakozásai a legkedvezőtlenebbek, ami mínusz 15 ponton áll, de az ipar előző negyedévben tapasztalható, enyhének mondható optimizmusa is elpárolgott, így most már a kereskedelmi cégekkel együtt közel ugyanolyan negatív kilátásokkal számolnak (mínusz 9 pont és mínusz 10 pont).

A cégméretet vizsgálva elmondható, hogy mindhárom kategóriában romlottak a 2021-re vonatkozó kilátások. A legjelentősebb változás a legkisebb, tehát a 2–4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező vállalatok esetében figyelhető meg, akiknek várakozásai  mínusz 2 pontról  mínusz 12 pontra csökkentek. Őket követik a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti nagyvállalatok, akik 9 pontos eséssel mínusz 9 ponton állnak. A legkevésbé pesszimistának pedig mínusz 6 ponttal a 4–10 milliárd forint éves árbevétel közötti cégek mondhatók.

2021 után jöhet a javulás

A járvány egyre jobban rányomja a bélyegét a 2021-es év gazdasági helyzet megítélésére. Az előző negyedévhez képest jelentősen, 60 százalékról 77 százalékra nőtt azok aránya, akik a következő egy évben romló gazdasági környezettel számolnak. Ez a negatív várakozás azonban csak a jövő évre vonatkozik, középtávon kifejezetten optimisták a cégek.  Amíg az előző negyedévben közel harmaduk (32 százalék) számolt javuló kilátásokkal 3 éves időtávon, addig jelenleg több mint a felük (53 százalék) vélekedik így.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS