Afrikában nyertek nemzetközi tervpályázatot a magyar építészek

Afrikában nyertek nemzetközi tervpályázatot a magyar építészek
2022. 10. 11., 19:23

Magyar építésziroda nyerte el az afrikai Zimbabwe egyik legnagyobb beruházásának megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A KÖZTI számos hazai munkája mellett afrikai referenciákkal is rendelkezik, ezek sora bővül majd a 42.000 négyzetméteres CBZ Bank épületének megtervezésével, amiben irodák, közösségi terek és bankfiók is helyet kapnak.

A tervpályázatra Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából, Zimbabwéből, Svájcból és Magyarországról hívtak meg tíz tervezőirodát. A kilenc beérkezett munka közül a KÖZTI terve nyert, így a nagy múltú, magyar építésziroda készítheti el a nagyléptékű dél-afrikai fejlesztés tervét.

„Zimbabwe egyik legnagyobb beruházására elnyert megbízásunk a KÖZTI számára a kontinensre való visszatérés következő lépése lehet, hisz építészirodánk már több évtizeddel ezelőtt is tervezett épületeket Afrikában – emelte ki Tima Zoltán. A KÖZTI tervezési igazgatója a tervpályázat kapcsán elmondta: „Zimbabwe legnagyobb kereskedelmi bankjának új épülete a fővárosban Harare-ban, a cég jelenlegi központja mellett valósul majd meg.”

(Tima Zoltán is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 162. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A zsűri által kiválasztott két legjobb terv építészei személyesen prezentálták munkájukat Zimbabwe fővárosában. A KÖZTI színeiben Tima Zoltán és Csízy László építészek a tervezett irodaház teljes felépítése mellett egy interaktív, háromdimenziós prezentációval bemutatták az épületre jellemző atmoszférát, a karakteres részleteket.

„A dél-afrikai helyszín egzotikus kihívást jelent a tervezésnél, hiszen magyar szemszögből még a nap is fordítva süt, éppen északról” – avatott be a tervezés nehézségeibe Csízy László. A KÖZTI projektvezető építésze hozzátette: „A gazdag helyi hagyományok, a fenntartható anyagok és a zimbabwei adottságok mellett a klíma sajátosságait is figyelembe kellett vennünk a tervezés során. Az Afrikára oly jellemző égetett agyag különleges árnyékolórendszerként került a homlokzatokra, egy második karakteres héjat alkotva az épület körül. A belső terek olyan passzív energetikai megoldásokkal készültek, melyek magasfokú szakmai tudás, illetve bonyolult gépek nélkül is üzemeltethetőek.”

A létesítmény középpontjában az épület zöld tüdejeként működő átrium áll. A fedett, átszellőztetett belső tér a teljes irodaházat átláthatóvá teszi. A multifunkciós épületben ügyfélkapcsolatokra épülő bankfiók, összenyitható konferenciatermek, valamint étterem és kávézó is helyet kaptak. A KÖZTI építésztervezői arra is figyeltek, hogy a telken lévő ősfákat megőrizzék, a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően.

A CBZ Bank egy pénzügyi holding része, amely sajátjának érzi az innovációt és a modern banki megoldásokat honosítja meg Afrikában. A bank az ország egyik legnagyobbja, méretéhez és jelentőségéhez méltó, ugyanakkor fenntartható és a helyi sajátosságokat is szem előtt tartó megoldásokra építi tevékenységét.

A legnagyobb múltú magyar építésziroda már a hatvanas években is jelen volt Afrikában. A KÖZTI nevéhez olyan jelentős beruházások megtervezése köthető, mint az algíri Olimpiai Stadion vagy az abujai magyar nagykövetség Nigériában. Emellett kórházak és iskolák – összesen közel száz megvalósult épület – is dicsérik a magyar tervezők munkáját. A KÖZTI meghatározó volt több afrikai város rendezési tervének elkészítésében is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-04-16 09:10:00
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS