A pandémia előtti szinthez közelít a nagyvállalatok optimizmusa

2021. 05. 26., 13:45

Lényegesen derűlátóbbak lettek a legnagyobb cégek a tavaly év végéhez képest, legalábbis ami a saját kilátásaikat illeti – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2021. első negyedéves adataiból. Az index 13 pontos ugrással jelenleg 3 ponton áll, megközelítve ezzel a pandémia előtti értékeket, ami annak köszönhető, hogy a cégek saját kilátásaik tekintetében kifejezetten optimisták.

Jelentős mértékben javultak a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami vállalatok következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai. A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi, 2021. első negyedéves adatai alapján az index az eddigi legnagyobb, 13 pontos ugrásával mínusz 10-ről 3 pontra emelkedett, így a válság előtti időszakhoz hasonlóan ismét pozitív tartományban van.

„A látványos pozitív változás annak köszönhető, hogy a válaszadók saját helyzetükre vonatkozó kilátásai minden eddiginél nagyobb mértékben javultak. A vállalati részindex ugyanis 15 pontos növekedéssel jelenleg 12 ponton áll, elérve ezzel a pandémia előtti szintet. A cégek saját magukba vetett bizalma abból is látható, hogy amíg tavaly év végén csupán 15 százalékuk gondolta úgy, hogy a vállalat gazdasági helyzete jobb lesz az elkövetkezendő egy évben, addig az első negyedévben már tízből közel négy vezető vélekedett így (38 százalék). Ennél optimistábbak utoljára 2017. negyedik negyedévében voltak. Emellett a gazdasági környezetről való vélekedés is valamivel kedvezőbb lett, mivel a makro részindex -28-ról -22 pontra nőtt. Igaz, ezzel a javulással együtt is ez még mindig az eddigi második legalacsonyabb eredmény a részindex esetében” – hangsúlyozta Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Lendületet kaptak a cégek

A következő egy évre vonatkozó várakozások jelenleg a különböző szektorok és cégméret szempontjából is meglehetősen egységes képet mutatnak. A legnagyobb mértékű, 20 pontos növekedés a szolgáltató szektorban figyelhető meg, de az ipar és a kereskedelem esetén is jelentős, 13, illetve 11 pontos emelkedés történt. A cégméretet vizsgálva egyedül a 10 milliárd forint éves árbevételű vállalatok várakozásai vannak a 3 pontos átlagindexérték felett (6 ponton), míg a 2–4 milliárd forint árbevétel kategóriába eső cégek várakozásai ugyanennyivel az átlag alatt vannak (a semleges 0 ponton).  

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-25 16:44:25
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS