A legnagyobb pezsgőgyártók között találjuk Magyarországot

2022. 12. 27., 16:18

Magyarországon évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő, hazánk ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

A Magyarországon előállított pezsgő 75-80 százaléka hazai piacra kerül, negyede-ötöde pedig exportra. Legfontosabb célországaink idén Románia, Kanada, Észtország, Svédország és Lettország. A hozzánk jövő import inkább csak a választékbővítést szolgálja, 10-20 ezer hektoliter között mozgott az utóbbi években.

A pezsgőbehozatalban az olasz pezsgők dominálnak, de Németországból is érkezik jelentősebb mennyiség.

A pezsgőpiac stabil növekedést mutat világszerte, mind az eladott mennyiség, mind az érték tekintetében; a borászati termékek közül ez a legdinamikusabban fejlődő kategória. Szinte folyamatosan nő a pezsgőtermelés a 2000-es évek eleje óta, csak a 2008-as gazdasági válság, illetve a koronavírus-járvány idején torpant meg, de gyorsan újra növekedési pályára állt.

Az elmúlt húsz évben 70 százalékkal nőtt a világ pezsgőtermelése, és már – a 2000. évi 4 százalékot megduplázva – a bortermelés 8 százalékát adja. A pezsgőelőállítás 80 százaléka Európában történik, mintegy 16 millió hektoliter mennyiségben. A vezető előállítók: Olaszország, Franciaország, Németország, Spanyolország – ez a négy ország adja a világ pezsgőtermelésének közel 3/4-ét. Típusukat tekintve, az előállított pezsgő 83 százaléka fehér, 15 százaléka rozé, 2 százaléka vörös.

A pezsgőfogyasztás a világon mindenütt az ünnepekhez, születésnapokhoz, esküvőkhöz, családi eseményekhez kapcsolódik, de helyet kap aperitifként vagy koktélok részeként, így ma már egész évben stabil a kereslet erre a nedűre. Ugyanakkor főként az év végén, az év utolsó négy hetében fogy kiugró mértékben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-21 15:10:00
A választások utáni héten összességében csökkent a külföldről érkező kereslet a magyarországi lakóingatlanok iránt, de több országból kifejezetten élénkült az érdeklődés. Az ingatlan.com adatai szerint a legerősebb keresletnövekedés Svájcból és az Egyesült Államokból érezhető, de a szavazás utáni héten élénkülés tapasztalható többek között Spanyolországból, Izraelből és az Egyesült Királyságból is.
2026-04-18 10:35:00
A februári 0,8 százalék után márciusban országosan 2,0 százalékkal nőttek a lakásárak februárhoz képest, szemben; Budapesten a februári mínusz 0,5 százalékos havi árváltozást márciusban 1,1 százalékos drágulás követte az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Éves összevetésben országosan 15,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak; Budapesten az éves drágulási ütem a februári 14,6 százalékról 13,7 százalékra lassult.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.