A Docler csoport átadta a Junior Prima díjakat a „Magyar Népművészet és Közművelődés” kategóriában

2019. 09. 21., 13:31

A „Magyar Népművészet és Közművelődés” kategória díjátadója megkezdte a 2019-as Junior Prima elismerések sorát, amelyek után december elején kerül sor a Prima Primissima gálára.

A Docler csoport idén kilencedik alkalommal támogat sikeres, fiatal koruk ellenére is példamutató szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező ifjú népművelőket. A szakmai szervezetek jelöléseiből az öt tagból álló zsűri 10, harminc év alatti díjazottat választott ki, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fordít nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához.

Díjat kapott

  • András Orsolya - népdalénekes, népzenész,
  • Bacsó Lilla – táncművész, néptánc pedagógus,
  • Bencze Mátyás – népzenész, népi hegedűs,
  • Demeter Anita – bőrműves,
  • Dömény Krisztián – citerás népzenetanár,
  • Klitsie- Szabad Boglárka – mesemondó, néprajzkutató,
  • Marton-Bőczy Boglárka – nemezkészítő,
  • Antal – táncművész, néptánc pedagógus,
  • Sánta-Bíró Anna – táncművész, néptánc pedagógus és
  • Széles Zsolt – faragó.

A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak valamint 2 000 000 forintos pénzjutalomban részesültek. A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, és Somkuti András, a Docler csoport elnöke adta át. Somkuti András elmondta: „A Docler csoport büszke arra, hogy kilenc év alatt már 90 fiatal művész szakmai munkáját ismerhette el és támogathatta! A Docler mindig is elkötelezett híve volt a magyar népi kultúra ápolásának!”

Nemes Tamás, a cégcsoport kommunikációs és CSR vezetője hozzátette: a Docler csoport tulajdonosa, Gattyán György már kilenc éve társalapítója a Prima Primissima Alapítványnak. A cégcsoport tulajdonosa a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a kategória mecénásaként őszintén gratulál a nyerteseknek, mivel kiemelkedően fontosnak tartja azoknak a támogatását, akik a hazai hagyományőrzést a legmagasabb fokon végzik. A Docler célja a Prima Primissima filozófiáját követve, a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. A cégcsoport idén hosszútávú együttműködést kötött az alapítvánnyal, így az elkövetkező öt évben is biztosan a Docler adja át ezt a díjat – tette hozzá Nemes Tamás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS