6500 önkéntes dolgozik az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójában

2021. 11. 16., 20:30

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is megszervezi Karácsonyi Adománygyűjtését, a szolidaritás és az összefogás jegyében. A háromnapos tartósélelmiszer-gyűjtő akció 160 településen, 315 áruház részvételével, 300 karitatív szervezet közreműködésével és 6500 önkéntes odaadó munkájával valósul meg.

2006 óta az ünnepek közeledtével az Élelmiszerbank minden évben arra kéri az ország lakosságát, hogy gondoljanak a rászoruló emberekre, családokra, és áruházi vásárlásaik során az ő számukra is tegyenek a kosarukba egy tetszőleges tartós élelmiszert. A kezdeményezés sikere szerencsére azóta töretlen: az Egyesületnek az elmúlt években rendre 250 ezer tonnánál is több adományt sikerült így összegyűjtenie, amiből több mint 50 ezer nélkülözőnek tudtak élelmiszercsomagokat biztosítani az ünnepi időszakban.

A rászorulók számára az olyan tartós élelmiszerek jelentik a legnagyobb segítséget, mint az étolaj, cukor, hús- vagy készétel konzerv, keksz, csokoládé, bébiétel, liszt, tészta, tartós tej, édesség vagy bármilyen hűtést nem igénylő termék.

A gyűjtésre idén november 19. és 21. között, péntektől vasárnapig kerül sor a Tesco, az ALDI, az Auchan és a Metro áruházaiban, országszerte 315 helyszínen. A Tesco, a vásárlói által a 3 nap során adományozott termékek értékének 20 százalékával megegyező pénzbeli támogatást is nyújt az Élelmiszerbanknak, amellyel az Egyesület alaptevékenységét, egészéves élelmiszermentő munkáját finanszírozza.

Az élelmiszeradományokat az áruházakban az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat 19-én pénteken, 15:00-20:00 óráig, november 20-án, szombaton 8:00-19:00 óráig, november 21-én, vasárnap pedig 8:00-18:00 óráig fogadják. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank a gyűjtések helyszínének környéken, az ott működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a rászorulókhoz az ünnepeket megelőző hetekben, illetve azt követően 2022 január végéig.

„Kivételes terheket hozott az idei november a nélkülöző emberek, családok számára. Nemcsak a fűtési kiadások emelkednek a hideg időben, nemcsak gyógyszerre kell többet költeni. Sajnos a koronavírus negyedik hulláma és az élelmiszerárak jelentős megnövekedése is a legkiszolgáltatottabb rétegeket érinti a legsúlyosabban. Ilyenkor még inkább szükség van a munkánkra, ezért minden járványügyi szabályt betartva, megszervezzük az idei adománygyűjtésünket.” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

(Cseh Balázs is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 105. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Aki a hétvége során nem tud személyesen ellátogatni egyik áruházba sem, de szívesen segítené a gyűjtést, annak a Tesco Otthonról szolgáltatása kínál lehetőséget a jótékonykodásra. Honlapjukon néhány kattintással online is lehet adománycsomagokat vásárolni a nélkülöző családok részére, egészen december 5-ig.

Az Élelmiszerbank bízik benne, hogy a háromnapos összefogás nyomán jelentős mennyiségű adománnyal tudja enyhíteni az élelmezési problémákat és szebbé tenni sokezer nélkülöző ember ünnepét. Az adományokból főként időseket, nagycsaládosokat, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és gyermekotthonok lakóit segítik majd.

(Fotó: Vasvári Tamás)

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találhatja meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS