2024. december 14. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 12. 14., 08:14

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hatalmas érdeklődés és teltházas siker a KözÉSZ programsorozatának budapesti állomásán

Magyarországon a nyugdíjasok számára a közérdekű nyugdíjas szövetkezet egy rugalmas, jó lehetőséget jelent, ugyanakkor a piaci szereplő vállalkozók számára is előnyös – hangzott el az OFA Nonprofit Kft. és a KÖZÉSZ partnerségében megvalósuló „A jövő a tapasztalatban rejlik! – Minden, amit a nyugdíjas foglalkoztatásról tudni kell!” országos szakmai programsorozat harmadik állomásán.

1672 forint lesz a minimális órabér 2025. január 1-től

Megjelent a kormányrendelet a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről havi-, heti-, napi- és órabér alkalmazása esetén.

Korrigálta a szeptemberi visszaesést az építőipar októberben

A szeptemberi 4 százalékos visszaesés után 2024. októberben 4,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbihoz viszont így is elmaradt 0,5 százalékkal.

Január 1-től „kivonják a forgalomból” a termelők pénzét eltüntető felvásárlókat

A termelővédelmi törvénycsomag új szabálya szerint azok, akik a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nem fizették meg, és cégeik felszámolása vagy végelszámolása közben elvonták annak fedezetét, a jövőben nem lehetnek mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozásban tulajdonosok, ügyvezetők.

Új kötelező kivitelezői felelősségbiztosítási szabályok 2025-től

2025. január 15-től a vállalkozó kivitelezőknek is rendelkeznie kell felelősségbiztosítással az általa vállalt építőipari kivitelezési tevékenység körében okozott kár megtérítésére, amely kiterjed a biztosítottal munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyekre, valamint az alvállalkozók tevékenységéből eredő bizonyos károkra is.

Otthon Centrum: 47,9 millió forint volt az átlagos ingatlanár 2024 első kilenc hónapjában

A fiataloknál drágábban és az országos átlagár felett vásárol ingatlant a nyugdíjaskorú lakosság ingatlanpiacra lépő része, de a legnagyobb vásárlóereje az ötven év körüli korosztálynak van – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

A Model Y az elsőszámú kedvenc a céges zöldautó-pályázaton

A Tesla modellje érte el elsőként az 500-as igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű pályázaton.

Nagy ötlet: vízszűrő hajó készült, 2,5 millió litert tisztít meg naponta

Mesterséges intelligencia segítségével navigál az az önvezető hajó, ami a személyszállítással párhuzamosan arra is képes, hogy tisztítsa a vizet, amelyen közlekedik. Ha mindez nem lenne elég: az üzemeltetése is karbonmentes.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS