Még lehet küldeni fotókat a Magyarország365 pályázatra

2019. 10. 08., 11:45

Több mint 2 ezer fotós regisztrált eddig a Magyarország365 fényképpályázatra. A meghirdetett három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint közösségi életképek – eddig több mint 3300 fotó érkezett.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Budapesten elmondta, hogy a legnépszerűbb az eddigi jelentkezések alapján a táj és természet kategória. A pályamunkákat október 18-ig lehet feltölteni a fotopalyazat.magyarorszag.hu internetes oldalra.

A kormány által kezdeményezett pályázatra beérkezett legjobb képeket vándorkiállításon fogják bemutatni, a tervek szerint külföldön is.

A kategóriák első helyezettjei 1-1 millió forint, a második helyezettek 500-500 ezer forint, a harmadik helyezettek 300-300 ezer forint jutalomban részesülnek. Emellett az internetes közönségszavazás győztesei is 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak kategóriánként.

A szakmai zsűri elnöke Kaiser Ottó, a tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Szarka Klára fotótörténész, Kerekes Emőke fotográfus és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

Kaiser Ottó elmondta: az eddigi pályamunkák alapján az amatőr fényképészek eszközhasználata, látásmódja is sokkal magasabb szintű, mint azt előzetesen lehetett gondolni.

Az emberek alapvető szükséglete, hogy megörökítsék a környezetüket, a szépet és a harmóniát keresik, és ezt szeretnék megosztani másokkal is.

A Magyarország365 pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az érdeklődők személyesen az október 10-i szakmai napon tehetik fel a zsűri tagjainak a Bálna Budapestben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS