A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE KVIK) rendhagyó születésnapi partira invitálta a turizmus–vendéglátás szakma iránt érdeklődő középiskolásokat és tanáraikat.
A KVIK hallgatói személyes élményeik alapján mutatták be a turizmus–vendéglátás, a kereskedelem és marketing, illetve a közösségszervezés alapszakokat – írja a turizmus.com.
A fiatalok forgószínpadszerűen kaphattak bepillantást a kereskedelem, a közgazdaság, az üzleti elemzések, a turizmus, a gazdasági szaknyelvek és a vendéglátás 21. századi világába.
Sikeres szakmai életutakat is megismerhetett a hallgatóság. Flesch Tamás, a KVIK egykori diákja, a Continental Group tulajdonosa és vezetője, a Magyar Szállodaszövetség elnöke osztotta meg karriertörténetét, majd Erdős Ákos, a Larus Rendezvényközpont tulajdonosa adott ízelítőt abból, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelniük.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.