Már nem kérhetnek bárkitől erkölcsi bizonyítványt a munkáltatók

2019. 04. 16., 09:00

Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi „salátatörvény” módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát – hívja fel a figyelmet a PwC.

Egyes munkáltatók szinte valamennyi munkakör esetén az alkalmazás általános előfeltételének tekintették a feddhetetlenséget igazoló erkölcsi bizonyítvány csatolását, amelynek eredeti példánya vagy másolata bekerült a munkavállaló személyügyi aktájába – írja a közleményben Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje.

A munkaviszony megszűnése után olykor még éveken át őrizték a dokumentumot annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság értelmező állásfoglalásaiban már korábban is hatvan napban korlátozta az őrzési időtartamot. Arra is van gyakorlat, hogy két-három évente bekérték az erkölcsi bizonyítványt.

Az új munkajogi normák hatályba lépését követően az erkölcsi bizonyítványt kérő munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az abban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást.

Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (például lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adat ismeretének hiányában kerülne sor a foglalkoztatásra.

A munkáltatók jelentős része csak akkor kérhet erkölcsi bizonyítványt a jövőben, ha belső szabályzata pontosan felsorolja a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkaköröket. A jelentős vagyoni érdek sérelmének bemutatására érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az érintett pályázók, munkavállalók számára pedig tájékoztatót, amelyet az erkölcsi bizonyítvány bemutatását megelőzően átadnak nekik.

A termelő cégek esetén a gyakorlatban mindez ahhoz vezet majd, hogy az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési vagy aláírási joggal rendelkeznek,  vagy rendszeresen nagy értékű vagyontárgyakat kezelnek, esetleg olyan jogosultsággal férnek hozzá a kulcs informatikai rendszerekhez, amelynek a visszaélésszerű gyakorlása a munkáltató jelentős vagyoni érdeksérelmével járna.

Önmagában az, hogy a munkavállaló nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, a jövőben nem lesz elégséges indok ahhoz, hogy a munkáltató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze.

A hatósági állásfoglalás arra is utal, hogy a munkáltatók a jövőben nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, illetve azt sem papíralapú, sem elektronikus dokumentumként nem tárolhatják rendszereikben. A munkáltatók kizárólag arra jogosultak, hogy az erkölcsi bizonyítvány adatait tanulmányozzák – ez azonban önmagában is adatkezelést valósít meg, tehát fontos, hogy a munkavállalóknak szóló adatkezelési tájékoztató továbbra is utaljon erre.

Mivel az új jogszabályt a kihirdetést követően tizenöt nap elteltével alkalmazni kell, a munkáltatóknak a korábban beszerzett erkölcsi bizonyítványokat meg kell semmisíteniük, új erkölcsi bizonyítványt pedig csak akkor kérhetnek be, ha a feltételeknek megfelelő dokumentumok már elkészültek. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS