Az újévi fogadalmak 50 százaléka nem teljesül, legyen az a konditerembe járás, az egészséges étkezés vagy akár új üzleti célok megfogalmazása. Ennek oka, hogy ezek gyakran összefüggenek az idő menedzsmenttel, mivel a sikeres fogadalmak elérése általában rendszeres időráfordítást és tervezést igényel. Már eltelt egy hónap az évből, de még mindig nem késő elővenni egy noteszt és tollat a tervezéshez.
Első lépésként gondoljuk át, milyen területeken szeretnénk fejlődni. Ilyenkor két dolog történhet: nem jut eszünkbe hirtelen semmi, vagy pont ellenkezőleg: cikáznak a gondolatok és teleírunk egy teljes füzetet. Sajnos egyik sem vezet eredményre, de akkor hogyan tovább?
A Harvard egyetem pszichológusai kutatták a sikertelen fogadalmak hátterét és egyik hiányosságnak azt tárták fel, hogy nem gondoljuk át az előző évünket kellő mélységben. Kezdjük a pozitív dolgokkal és idézzük fel a sikereket és az utat, ami oda vezetett. Tanuljunk a saját hibáinkból és nézzük meg, hogy miért nem mentek azok a területek, ahol elakadtunk.
Ne akarjunk mindent egyszerre elérni – adjuk meg ennek az évnek a témáját, vagyis egy, két fejlődési területet érintsünk és maximum 3 nagyobb célt határozzunk meg. 2024-ben legtöbben egészségesebb életet szeretnének élni, gyakori az emberi kapcsolatok javítása, szakmai előmenetel, sajátmagunkra és szeretteinkre fordított minőségi idő növelése, pénzügyekre való fókuszálás. Itt jön a csavar, a célok legyenek specifikusak és ne azt mondjuk, hogy idén többet olvasok, hanem írjunk fel a listára 4-6-8 konkrét könyvet, amit szeretnénk az év során elolvasni és feldolgozni.
„A célkitűzések megfogalmazása mellett az időhatékony stratégiák, mint a határidők megállapítása, a feladatok bontása kisebb lépésekre, és a haladás rendszeres felülvizsgálata, mind hozzájárulhatnak a fogadalmak sikeres megvalósításához” – mondja Balló Dorka, Time Management Coach. Az időmenedzsment lényege az idő hatékony és tudatos felhasználása, hogy maximalizáljuk a produktivitásunkat, csökkentsük a stresszt és jobban kihasználjuk a napjainkat. Ez magában foglalja a céljaink meghatározását, prioritásaink felállítását, a feladatok tervezését és szervezését, a zavaró tényezők minimalizálását, és a haladás nyomon követését. Az időmenedzsment nem pusztán az idő beosztásáról szól, hanem arról, hogy tudatosan döntsünk arról, hogyan töltjük az időnket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle minden szempontból – munkában, tanulásban, pihenésben és személyes életünkben egyaránt.
A hatékonyság növelése.Az időtudatos tervezés segíthet abban, hogy kevesebb idő alatt többet és jobban végezzünk el. Priorizálással és a feladatokra szánt idő megfelelő beosztásával csökkenthetjük az időpazarlást és növelhetjük a termelékenységet.
A stressz csökkentése. A feladatok, projektek és határidők világos áttekintése és kezelése segít csökkenteni azokat a stressz szinteket, amelyek a túlterheltségből és a határidők utolsó pillanatban való teljesítéséből adódhatnak. Ha tudjuk, hogy minden feladathoz elegendő idő van, nyugodtabbak és kontrolláltabbak lehetünk.
Jobb életminőség. Az időmenedzsment lehetővé teszi, hogy több idő maradjon a magánéletre, hobbikra, pihenésre és a családra. A szabadidő tudatos tervezésével elkerülhetjük a kiégési szindrómát és fenntarthatóbb munka-magánélet egyensúlyt alakíthatunk ki.
A legjobb az egészben év végén a pillanat, amikor kihúzott háttal ránézünk az év elején kitűzött üzleti céljainkra és ki tudjuk pipálni ezek nagy részét. De nem kell feltétlen az év végéig várni. „Segít a motiváció fenntartásában, ha év közben a mérföldkövek teljesítése után megjutalmazzuk magunkat. Nem kell nagy dologra gondolni, a lényeg, hogy örömet leljünk benne, lehet ez egy új kütyü, egy pohár bor vagy egy új ruha az edzéshez” – véli Balló Dorka.
A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.
Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök- vezérigazgatója Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal elnöke társaságában adott tájékoztatást az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága tagjainak február 12-én a Parlamentben.