Figyelniük kell a hiteltörlesztést felfüggesztőknek Szlovákiában

2020. 09. 11., 14:15

A szlovák parlament tavasszal fogadta el, hogy a bankoktól kérhető a hiteltörlesztés felfüggesztése. Ügyfelek tízezrei éltek a lehetőséggel, de ügyelniük kell arra, hogy újra tudjanak törleszteni.

„Akik hitel felvételére szánják el magukat, arra kell figyelniük, hogy a havi törlesztőrészletek ne haladják meg a háztartás bevételeinek 30 százalékát” – tanácsolja Andrea Straková, a Partners Group SK pénzügyi szolgáltató szakértője. Ha betartjuk ezt a szabályt, a válságos időszakokat is könnyebben vészelhetjük át – írja az Új Szó.

Az alacsonyabb kamatok miatt az elmúlt években sokan jóval nagyobb mértékben adósodtak el, mint azt a lehetőségeik engedték, a járvány, a gazdasági problémák, elbocsátások, fizetéscsökkentés miatt családok ezrei voltak képtelenek törleszteni a kölcsöneiket.

Rajtuk próbált segíteni a parlament azzal a jogszabállyal, amely lehetővé tette, hogy a hitelüket törlesztő lakossági ügyfelek, egyéni vállalkozók és a 250-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis- és közepes cégek egy alkalommal, kilenc hónapra kérvényezhessék a bankoktól a törlesztés elhalasztását.

„Eddig csaknem 152 ezer magánszemély és 8200 jogi személy élt a lehetőséggel” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója.

„A hitelüket törlesztő családok 60 százalékának átlagosan csaknem 370 euróval csökkentek a havi bevételei a járvány okozta gazdasági nehézségek miatt. Ez azonban csupán az átlag, sok háztartás így még ennél is rosszabb helyzetbe került” – mondta Peter Kažimír, a jegybank elnöke.

A hiteltörlesztés átmeneti felfüggesztését igénylők csaknem tizede tart attól, hogy a későbbiekben sem lesznek képesek törleszteni a hitelüket.

Számukra azt ajánlják, hogy próbáljanak megegyezni a pénzintézetükkel a törlesztőrészletek standard elhalasztásáról.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 10:11:18
Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben – derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS