Elfogyott a gazdák türelme, sztrájkkal fenyegetnek Szlovákiában

2020. 10. 08., 13:00

A szlovákiai gazdák legnagyobb érdekvédelmi szervezete, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) a szaktárca sorozatos elhibázott lépéseire hivatkozva sztrájkkészültséget hirdetett.

A legnagyobb agrárkamara képviselői az elmúlt hónapokban többször is bírálták a földművelésügyi tárca új vezetését, azzal vádolva Ján Mičovský földművelésügyi minisztert, hogy az ágazattal kapcsolatos döntéseinél nem veszi figyelembe a gazdák véleményét – írja az Új Szó.

„A minisztérium jelenlegi vezetői újabb szögeket vernek a szlovák mezőgazdaság koporsójába” – állítja Emil Macho, az SPPK elnöke. Szerinte a tárcának nincs átgondolt terve az uniós pénzek felhasználásáról, a nemzeti agrártámogatásokról, gondok vannak a közvetlen kifizetésekkel, nem beszélve a Szlovák Földalap bérleti díjainak a növeléséről.

„Az utolsó csepp a pohárban az uniós újjáépítési alappal kapcsolatos tervezet, amelyben egy szó sincs a mezőgazdaság vagy élelmiszeripar támogatásáról” – mondta Macho.

„Nem vagyunk senki ellen, de harcolni fogunk azért, hogy továbbra is elláthassuk az országot élelmiszerrel” – tette hozzá Macho.

A mezőgazdaság helyzete a koronavírus-járvány idején tovább romlott, az ágazat azonban már tavaly is problémákkal küszködött. A földművelésügyi tárca legújabb jelentése szerint a mezőgazdasági cégek összesített adózás előtti nyeresége tavaly csaknem 20 százalékkal, 83 millió euróra esett vissza.

Az agrárium számára az uniós támogatások jelentik a lélegeztetőgépet, az uniós pénzek nélkül ugyanis az ágazat cégeinek a többsége veszteséges lenne.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS