Adóemeléssel próbálkozik a román kormány

2019. 08. 05., 11:00

Romániában fokozatosan mélyül az államháztartás hiánya, a kormány most ezt próbálja minden eszközzel csökkenteni – fogalmazta meg véleményét Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke.

Új adóval, idő előtti jövedékiadó-emeléssel, kormányzati leépítésekkel próbál minél több pénzt begyűjteni az államkasszába a kormány. A kiszivárgott információk szerint az új intézkedések már szeptembertől hatályba lépnek – írja a Krónika.

Sajtóértesülések szerint a jogszabályjavaslat jövő hét elején kerül a kabinet elé megvitatásra. A törvénytervezet egyik nagy újítása, hogy már szeptembertől adót vetnek ki az üdítőitalok cukortartalmára. A javaslattal az egészségügyi minisztérium rukkolt elő, és a pénzügyminisztérium alkalmazta. Az illetéket a gyártóknak, valamint az importőröknek kell kifizetniük, és minden valószínűség szerint az árakon is éreztetni fogja hatását. Amennyiben szeptembertől bevezetik, számítások szerint már idén négy hónap alatt 320 millió lejes bevételt hozhat az állami költségvetésbe.

A Dăncilă-kormány már szeptember elejétől emelni készül a dohányipari termékek jövedéki adóját, a jelenlegi 483,74/1000 szál helyett 503,97/1000 szál lenne az adó. A dohányiparban dolgozóknak nagyon nem tetszik a lépés, a JTI Románia a hírek megjelenése után levélben fordult a pénzügyminisztériumhoz, kérve a kormányt, hogy tartsa be a cigaretták jövedéki adójára vonatkozó európai szabályozást.

A cigarettagyártó szerint ugyanis a dohányipari termékek jövedéki adójának előrehozott emelése levegőbe röpíti a fiskális kiszámíthatóságot és az üzleti terveket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS