Azok a vállalkozók, akik még mindig nem igényeltek kódot az online pénztárgéphez az adóhivataltól, jobb, ha ezt mihamarabb megteszik, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak – figyelmeztetett Ivana Skokanová, a szlovák központi adó- és vámhivatal szóvivője.
Az állam ugyan az idei év végéig haladékot adott a vállalkozóknak arra, hogy teljesítsék az adóhivatalok számítógépes rendszerével összekötött online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelességeiket, ehhez azonban július elsejéig ki kellett kérniük az adóhivataltól az új kódot – írja az Új Szó.
Mintegy 240 ezer pénztárgép van az országban, de eddig csak 216 ezerhez intézték el a kódot, s ezek közül 116 ezer működik az adóhivatal eKasa számítógépes rendszerén keresztül.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.