Szerdától érvényes az új közlekedési napijegy a Dunakanyarban

2020. 08. 04., 17:15

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervezesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának arlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.

Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.

A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.

A jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy.

Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS