Olimpiai bajnokok a régió legnagyobb startup rendezvényén

2020. 11. 11., 16:00

Idén negyedik alkalommal, november 12-én rendezi meg az MFB csoporthoz tartozó Hiventures a Regional Startup And Innovation Day-t, amely évek óta a kelet-közép-európai régió legnívósabb, innovatív fiatal vállalkozóknak szóló networking eseménye. A koronavírus járvány miatt az idei egy rendhagyó, ám különleges digitális megoldásokat felvonultató rendezvény lesz, melyen a sporthoz kapcsolódó innovációk kerülnek reflektorfénybe és több magyar olimpiai bajnok is tiszteletét teszi.

Az elmúlt időszakban jelentősen növekedett a vállalkozókedv, másfélszer annyian gondolkodnak ma saját vállalkozás indításában, mint két évvel ezelőtt. A magyar fiatalok közül legtöbben – 38 százalékban – egyértelműen saját vállalkozásban szeretnének dolgozni.

Minden második fiatal állítja magabiztosan, hogy tudja, mit jelent a startup, 63 százalékuk maga is szívesen dolgozna startup cégben, 49 százalékuk pedig indítana startupot – derült ki az MFB csoporthoz tartozó Hiventures megbízásából készített, 18-35 éves fiatalok körében végzett reprezentatív felmérésből.

A Hiventures az ötletek megvalósítása mellett inspirációban és szakmai támogatásban is segíti az innovatív vállalkozókat: erről szól a már évek óta legnagyobb hazai startup networking rendezvénynek számító Regional Startup and Innovation Day is.

A rendezvény előadói között a háromszoros olimpiai bajnok és egyben a világ egyik legsokoldalúbb úszója, Hosszú Katinka tart előadást arról, hogy hol szerepel és mit jelent az életében az úszókarrier, hogy a szenvedély, a hitelesség, a szakmaiság és a megújulásra való képesség mellett mi volt még szükséges ahhoz, hogy felépüljön az „Iron" brand.

Katinka mellett a konferencián nemzetközi előadók is felszólalnak, így a több sikerkönyvet író Jason Williamson, az Oracle for Startups alelnöke, a társaság startup programjának globális vezetője, aki előadásában a nagyvállalatok és startupok kapcsolatának újragondolásáról beszél majd. A rendezvényen előad még Michael Schuster, aki társalapítója és partnere az európai ökoszisztémában megkerülhetetlen Speedinvest korai fázisú kockázati tőkebefektető társaságnak, amely a fintech, a hálózati hatások, a digitális egészségügy, a fogyasztói termékek, az ipari technológiák és a deeptech iparágakba fektet be. Michael hitvallása szerint „a jó csapatok olyanok, mint egy zenekar: együtt jobban szólnak, és amikor színpadon állnak, azt varázslatnak érezzük”.

Az RSID-en immáron hagyomány, hogy személyes megbeszélések, találkozók formájában erős kapcsolatépítési lehetőségre nyílik lehetőség a részvevők között. Az idén online formában megvalósuló befektetői Speed Dating-en komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégek, kockázati tőkebefektetők és angyal befektetők segítik szakmai eszmecserével a startupokat.

Az esemény egyik csúcspontja idén is a Startup and Innovation Award of Hungary díjátadó lesz, ahol három kategóriában díjazzák a legkiválóbb hazai tehetségeket. Kiderül, hogy a hazai startup ökoszisztéma neves képviselői kit tartanak a krízisre legagilisebben reagáló startupnak, eldől, kit tart az ország a legjobb innovatív vállalkozónőnek, illetve a Hiventures által életre hívott év alapítója díj is gazdára talál.

Az est második felének meghatározó eseményeként a Szerencsejáték Zrt. támogatásával megvalósuló Get in the Ring!startup verseny regionális döntőjének lehetnek részesei a nézők. A versenyzőknek a sport digitalizációja és az e-sport technológiák területén felmerülő kihívásokra kell majd innovatív megoldásokat találniuk.

Az RSID házigazdája olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács „Kokó” István lesz.

A november 12-én megrendezésre kerülő 4. Regional Startup and Innovation Day-t a szervezők mindenki számára ingyenessé tették, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS