Megoldatlan kérdésekre keresnek választ a technológiai ötletversenyen

2020. 10. 16., 13:45

Haladó gondolkodású fiatalok gyűlnek össze, hogy az Ideathon Győr 3.0 ötletmaratonon négy témakörben hozzanak felszínre emberközpontú technológiai megoldásokat. A novemberre tervezett versenyre a nevezés lehetősége megnyílt.

Győr technológiai tudás és erőforrások szempontjából az ország egyik központjának számít. Helyben a Széchenyi István Egyetem, számos nagyvállalat és ipari szereplő jelenléte, valamint a Telenor 5G hálózati hozzáférhetősége miatt számos lehetőség támogatja új ötletek születését és megvalósulását. A K&H Bank startup-inkubátorprogramja, a Start it @K&H is ezért döntött úgy 2019 őszén, hogy a budapesti mellett egy győri központtal is támogatja a hazai startupvilág szereplőit, és inkubátorprogramját kiterjeszti nyugat-magyarországi régióra is.

A most induló Ideathon Győr 3.0 ötletmaraton az emberközpontúságra fókuszál, tágan értelmezett témái, amelyek majd négy tartalmi egységet képeznek a versenyen: a Föld, az élelmezés, a társadalmi hatás, az egészség, az életvitel, az ipar, a covid-19, valamit két technológiai terület, a dolgok internete (Internet of Things, IoT) és az ötödik generációs mobiltechnológia, az 5G.

Az Ideathon Győr 3.0-n egy intenzív, háromnapos közösségi gondolkodás várja a jelentkezőket, amit alapozó találkozók előznek meg. A résztvevő csapatok a november 11-13-i hosszúhétvégére tervezett hibrid – részben élő, részben online – eseményen a Cellux Csoport szakmai támogatásával design thinking módszerrel dolgozhatnak majd a megoldandó probléma beazonosításán, értelmezésén és az erre megoldást jelentő ötletük kifejlesztésén. Az Ideathon Győr 3.0-ra meglévő csapattal és egyénileg is lehet jelentkezni, ám a rendezvény csúcspontját jelentő, november 13-i pitch day-en már minimum három fős csapatokba szerveződve kell a versenyzőknek prezentálniuk ötletüket.

A szakmai zsűri értékelése alapján végül három nyertest hirdetnek, amelyek leginkább teljesítik a verseny célkitűzéseit. Az Ideathon Győr 3.0 főtámogatója és szakmai partnere a Telenor Magyarország, aki az 5G témakörben született legjobb ötletet, valamint a további témakörökben a legnagyobb 5G potenciállal rendelkező ötletet is díjazza. A győztes csapatok az elismerésen túl további személyre szóló szakmai támogatást és a csapat további munkáját segítő szolgáltatáscsomagot nyernek.

A versenyt a Start it @K&H inkubátorprogram szakmai partnere, a győri startup élet fontos szereplője, a Start IT UP alapítvány szervezi, a nevezés ingyenes.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS