Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

2019. 11. 19., 14:45

2019-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Három napon keresztül, november 22-én, 23-án és 24-én országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában várják a lakosság élelmiszeradományait.

Az Élelmiszerbank akciójának célja, hogy az ünnepek alatt minél több nélkülöző asztalára étel kerülhessen. Az idén november 22-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 23-án, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 24-én vasárnap 8 órától 18 óráig várja az Élelmiszerbank a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 207 áruházban. Az akciónak az ALDI 10, az AUCHAN 23, a METRO 13, továbbá a TESCO 161 áruháza ad helyszínt országszerte. 

A TESCO a vásárlók által a 3 nap során adományozott termékek értékének 20 százalékával megegyező pénzbeli adományt is nyújt az Élelmiszerbanknak, az ALDI pedig fix összegű támogatással járul hozzá az Egyesület élelmiszermentési tevékenységének támogatáshoz.

A karácsonyi időszakban különösen fontos, hogy a vállalatok, önkéntesek és a vásárlók aktív részvételével széleskörű társadalmi összefogás valósuljon meg a nélkülözők segítése érdekében. 

Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank körülbelül 5 ezer önkéntese várja az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, rizs, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébi ételek. 

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank önkénteseivel a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találhatja meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS