A Sziget főszervezője örülne a belga módszernek

2020. 05. 05., 13:45

Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője szerint a Belgiumban használt módszer segítene a legtöbbet a most elmaradó fesztiválokon.

Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője egy podcastben arról beszélt, hogy nagyjából 1 milliárd forintnak megfelelő összeget utaltak már ki az idei fel(nem)lépőknek – írja a Kreatív Online.

A kormány döntése értelmében idén sok fesztiválhoz hasonlóan a cég által szervezett Volt, Balaton Sound és a Sziget is elmarad.

Kádár elmondta: a Sziget stabil lábakon áll, de vannak olyan fesztiválok, amelyek sorsa most attól függ, milyen mennyiségben váltják vissza idén a már megvásárolt jegyeket. Az interjúban a belga példa merült fel jó, a vásárlónak és a szervezőcégnek is vállalható kompromisszumként.

Belgiumban jogszabályt módosítottak annak érdekében, hogy minden már jegyet vásárló fesztiválozó a vásárlásával azonos értékű vouchert kapjon, amelyet 2021-es szezonban válthat be. Amennyiben a vásárló nem él ezzel a lehetőséggel, visszakapja a pénzét.

Magyarországon azonban még nincs hír ilyen jogszabály-módosításról. Kádár szerint ugyan vannak egyeztetések a háttérben, de nem tud arról, hogy hasonló intézkedés életbe lépne a közeljövőben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS