A hivatalos pályázati portálon megjelent a kormány felhívása a Covid-19 elleni – Európai Unió által jóváhagyott – oltóanyagok beszerzésére.
„A Covid19-világjárvány megjelenése számos kihívást támaszt Magyarország közszolgáltatási rendszereivel szemben, és a leginkább érintett egészségügyi ellátó rendszer mellett kihat további területekre is, ahol sürgető beavatkozások váltak szükségessé. A járvány elleni védekezés során kiemelt fontosságú a védőoltás lehetőségének biztosítása a lakosság számára” – olvasható „A covid-oltóanyag költsége” (EFOP-6.1.1-21) című felhívásban.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 56,36 milliárd forint; a forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja, a finanszírozás a Covid19- világjárványra adott uniós válasz (REACT-EU) részeként történik.
Támogatási kérelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ nyújthat be.
A kormány öt támogatott támogatási kérelemmel számol, „egy projekt keretében csak egyfajta oltóanyag beszerzése támogatható, de egy adott oltóanyag kapcsán indokolt esetben több projektjavaslat is benyújtható”.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.