Több mint egymillió forintos ösztöndíjra pályázhatnak a dizájnerek

2023. 03. 14., 16:43

Több mint egymillió forintos ösztöndíjra pályázhatnak a dizájnerek a Moholy-Nagy László Formatervezési pályázaton, amelyre április 3-ig várják a fiatal alkotók, tervezők és dizájnelméleti szakemberek jelentkezéseit.

A hathónapos, bruttó 1,2 millió forint értékű ösztöndíjra 35 évnél fiatalabb, szakirányú diplomával rendelkező, Magyarországon tevékenykedő alkotók jelentkezhetnek – közölte a pályázatot kiíró Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Az ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal formatervezők szakmai fejlődését, piacra lépését, elhelyezkedését vagy akár saját márkájuk megalapítását.

A féléves program szakmai támogatást, mentorációt, vállalati együttműködést, védett környezetű piaci tapasztalatot nyújt a pályakezdőknek, valamint az ösztöndíjasok ingyenes iparjogvédelmi és szerzői jogi továbbképzésben is részesülnek. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelten fontosnak tartja a szemléletformálást, hogy a fiatal magyar dizájnerek is megismerjék, hosszú távon milyen előnyökkel jár, ha tudatosan védik termékeiket.

Idén is lehetőség nyílik arra, hogy az önálló tervezői vagy kutatási projekt mellett a jelentkezők gyártói együttműködésben kiírt témákban is pályázzanak. A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. - Nemzetközi Kerámia Stúdió által kiírt témában Kecskemét város reprezentációs ajándéktárgyának tervezése a feladat, amelyet a város vezetése ajándékba adhat kiemelt személyek, delegációk számára. A tárgynak szimbolikusan magában kell hordoznia a város múltját és jövőjét, Kodály Zoltán és Katona József szellemiségét, Kecskemét szecessziós építészetét is.

Szakmai partnerként a Maform tervezői csapat is csatlakozik a programhoz. Náluk az ember és a mesterséges intelligencia (MI) közös tervezésű tárgya témakörön belül arra kell keresni a választ, hogyan lehet bevonni a mesterséges intelligenciát egy később valós személyek által használt, funkcionális tárgy megalkotásába. A feladat célja, egy olyan prototípus szinten megvalósítható használati tárgy, eszköz készítése, amelynek tervezésében indokolt és fontos szerepe van a mesterséges intelligenciának is.

A pályázatokat elbíráló bizottságban Koós Pál formatervező, Hefkó Mihály belsőépítész, Hosszú Gergely dizájner, Kele Ildikó kötöttanyag- és öltözéktervező, Mascher Róbert formatervező, Somogyi Krisztina építettkörnyezet-kutató, építészetkritikus, Szigeti G. Csongor tervezőgrafikus és Wilheim Gábor, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke foglal helyet.

Az ösztöndíjprogram meghirdetéséről és lebonyolításáról a Magyar Formatervezési Tanács Irodája gondoskodik, finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft.

A részletes kiírás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapján érhető el. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-08 17:10:00
A harmadik negyedévi 5,4 százalék után 2025 negyedik negyedévében az ingatlanárak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban; a harmadik negyedévhez képest 0,8 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS