Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával – közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Varga Mihály azt írta: döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések – olvasható a turizmus.com-on.
A beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg.
A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot.
A koronavírus-járványra utalva közölte: az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában. „Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többen oltassák be magukat” – hívta fel a figyelmet.
Kutatás-fejlesztési projektet indít Magyarországon a Gentherm, az autók utastéri hőmérsékletszabályozásának amerikai specialistája.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.