19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
A környezeti, éghajlat-politikai célok elérése az előttünk álló időszakban is prioritásként jelenik meg, ezért az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíteni kívánja a környezetkímélő gazdálkodási gyakorlatok elterjedését – mondta az agrárminiszter.
Az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program (VP) „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című 2021-ben megjelent pályázati felhívásaira beérkezett támogatási kérelmeinek elbírálása új szakaszba érkezett, a benyújtott kérelmek több mint 80 százalékáról megszülettek az első döntések – ismertette a tárcavezető.
A mostani döntésekkel az agrár- környezetgazdálkodási programban közel 16 000 gazdálkodó válik 1 millió hektárt meghaladó földterület után évente 117 milliárd forint támogatásra jogosulttá, míg az ökológiai gazdálkodásban részt vevő, közel 3400 gazdálkodó 150 000 hektár, a programba bevont terület után évi 33 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött a minisztérium. A két célprogramban a 3 évre szóló kötelezettségvállalásra szóló támogatói szerződéseket a napokban kapják kézhez a pályázók, akik így összesen 1,15 millió hektár területre – az előírások betartása esetén – 453 milliárd forint támogatáshoz jutnak hozzá.
A kérelmek elbírálása továbbra is folyamatosan és feszített tempóban zajlik, várhatóan április második felében zárul az értékelési folyamat, így a gazdálkodók az agrár-környezetgazdálkodási programba bevont területek a duplájára, azaz 1,2 millió hektárra emelkednek a korábbi időszakhoz képest, az ökológiai gazdálkodás keretében művelt mezőgazdasági területek pedig 50 ezer hektárral, közel 180 ezer hektárra nőnek a Vidékfejlesztési Program támogatásainak köszönhetően, amelyre a kormány által megemelt 80 százalékos társfinanszírozásnak köszönhetően kerülhetett sor. (AM Sajtóiroda)
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.