Megjelent az élelmiszeripari üzemek fejlesztéseit támogató felhívás

2021. 06. 11., 19:00

Az Agrárminisztérium a Megújuló vidék, megújuló agrárium elnevezésű programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca pénteki közleménye szerint.

A felhívás az élelmiszer-feldolgozási és borászati tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására biztosít lehetőséget. Emellett élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése is lehetséges – emelte ki a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a biztonságos élelmiszerellátás stratégiai jelentőségű, ehhez pedig további műszaki fejlesztések szükségesek. Kulcskérdés a minőségi élelmiszertermelés szempontjából, hogy a hazai élelmiszer-előállítók folyamatosan fejlődjenek a legkorszerűbb technológiai lehetőségek alkalmazásával. Ennek a célkitűzésnek az eléréséhez járul hozzá a most meghirdetett felhívás, amelynek keretében a támogatás egyszerűsített módon igényelhető, a támogatási intenzitás a főszabály szerint 50 százalékos, de ez egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan eltérhet.

A tárcavezető közölte, hogy a pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 100 millió forint lehet, minimum összege pedig nincs. A forrásra mezőgazdasági termelők, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak. Érdemi többletpontot ér a minél hosszabb ideje folyamatosan végzett mezőgazdasági vagy élelmiszeripari tevékenység, a meglévő értékesítési kapcsolatokat igazoló szerződések megléte, a termékinnováció, vagy az élelmiszeripari szakképesítés.

A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7-től lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg - áll a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS