Foglalkoztatásbővítés: 8–90 millió forintra lehet pályázni

2019. 12. 10., 17:45

Megjelent a „Foglalkoztatásbővítés ösztönzése” című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatott Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

A program 12 milliárd forintos keretösszegével segíti majd a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelését.

A munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges módja a tevékenységük bővítése a munkaerő-tartalékkal rendelkező térségekben. A támogatás az ország azon négy régiójában érhető majd el, ahol a foglalkoztatási ráta az országos átlag alatti szinten volt 2017-ben, így Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön.

A felhívásra azok a vállalkozások nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, amelyek vállalják, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3, maximum 15 fővel bővítik a foglalkoztatottak számát, a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartják, és akik vállalják a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.

Az igényelhető támogatás minimum 8, maximum 90 millió forint lesz. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70 százaléka kisvállalkozás, illetve 60 százaléka középvállalkozás esetén. A havi bruttó munkabér maximális elszámolható költségeként legfeljebb 350 000 forint vehető figyelembe.

Az új munkavállaló 24 hónapon keresztül történő foglalkoztatása olyan induló beruházás esetén támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy termékkínálatának új termékekkel való bővítését, illetve egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től lesz lehetőség. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS