Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtökön.
A B kategóriás jogosítvánnyal eddig csak a C, azaz tehergépkocsi vezetésére jogosító engedély birtokában lehetett buszvezetői képzésre jelentkezni, ami időben és költségben is plusz terheket jelentett a foglalkoztatottak és a foglalkoztatók számára is – emlékeztetett Nagy Bálint.
A múlt héten elfogadott, már hatályba lépett rendelet szerint a B kategóriával rendelkezők ezentúl a teherautó-jogosítvány megszerzése nélkül is részt vehetnek a buszvezetői képzésen.
A C kategóriás tanfolyam mintegy 600-800 ezer forintos költséget és fél-egy évig tartó képzést jelentett a vizsgázóknak, amit a buszvezetői tanfolyam 400-500 ezer forintos díja és hasonló képzési ideje követett. A könnyítésnek köszönhetően a C kategória díját lehet megspórolni.
A két kategóriához gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megléte is szükséges, ötévente pedig kötelező jelleggel ismétlő vizsgát kellett tenniük a hivatásos sofőröknek, a rendelettel azonban eltörölték a megújító vizsgát.
Ez az intézkedés jelenleg 40-50 ezer ember érinthet Magyarországon, a könnyítés után megjelenő új belépőkkel pedig ez a szám tovább fog emelkedni.
Az új szabályozás bevezetéseinek okairól szólva kifejtette: jelentős a munkaerőhiány az ágazatban, külön problémát jelent, hogy az ebben dolgozók jelentős része közel jár a nyugdíjkorhatárhoz.
Cél az is, hogy csökkenjenek a közúti közlekedési ágazatban működő vállalkozások adminisztrációs terhei és kötöttségei, valamint bevonzzák az új munkaerőt. (MTI)
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”