Lehetőség a katásoknak: 4 ezer azonnal betölthető álláshely

2022. 08. 08., 11:19

Kiszámíthatóság, képzés, karrier. Kampányt indít az üzleti szolgáltatókat tömörítő szervezet, az ABSL Hungary, hogy enyhítse a szektor munkaerőhiányát. A csaknem 90 ezer főt foglalkoztató iparágban legalább 4 ezer betöltetlen álláshely van. Akinek van nyelvtudása, akár már holnap találhat magának állást. Az elmúlt években dinamikusan növekvő, egyre több iparágat kiszolgáló és egyre több szakembert felszívó szektor az ABSL Hungary elnöke szerint lehetőséget jelenthet a karrierváltáson gondolkodó eddigi KATA-s vállalkozóknak is.

Az eddig katás vállalkozóként szolgáltató szakemberek felé nyit a magyarországi üzleti szolgáltatókat tömörítő szervezet, az ABSL Hungary. A kampány célja, hogy enyhítse az iparágra ma jellemző és állandósult 5 százalékos szakemberhiányt. A fókuszban a nyelvtudással rendelkező, karrierváltásra nyitott szakemberek vannak. IT-sok, tolmácsok, fordítók, pénzügyi végzettségűek.

Az ABSL Hungary elnöke, Lenk István szerint a folyamatosan változó nemzetközi környezet az elmúlt években rákényszerítette a szektor képviselőit, hogy a versenyképességük megőrzése érdekében rendszeresen képezzék munkavállalóikat, ami munkaerő-piaci előnyt jelenthet az iparágban dolgozóknak a jövőben. Ezért azok számára, akik a megváltozott adózási környezetben karrierváltáson gondolkodnak, az üzleti szolgáltatói szektor jó lehetőségeket tartogathat.

A Process Solutions ügyvezetője szerint a kata-kérdésnek két oldala van. Az egyik a vitathatatlanul kedvező adózás, ugyanakkor ott van a jövő szempontjából kockázatos másik oldal is, a tételes adófizetés eredményezte alacsonyabb ellátási alap, ha valaki állami nyugdíjellátásban is gondolkodik. Szalai András szerint az üzleti szolgáltatói szektorban a versenyképes bérek mellett a foglalkoztatás adta biztonságot is élvezheti, aki munkavállalóként folytatja a pályáját.

Katona István, a Celanese Hungary Kft. ügyvezetője szerint a biztonság és a kiszámíthatóság a szektor egyik munkaerő-piaci előnye a munkavállalók számára. Az elmúlt években a folyamatos bővülés jellemezte az üzleti szolgáltatói szektort. A legnagyobb kihívást is ez jelentette, vagyis az, hogy az egyre bővülő megrendelői állományt hogyan tudják humán erőforrással biztosítani. Emellett a munkavállalók megtartása is komoly feladat volt. Mindezek együtt azt jelentik, hogy az iparág munkavállalói más szektorokkal összehasonlítva nagyobb biztonságban voltak.

A szektorban dolgozóktól érkező visszajelzések alapján, az iparág egyik fontos jellemzője a közösségi élmény, ami az elmúlt években felértékelődött a munkavállalók számára. A bp magyarországi ügyvezetője, Kulczycki Julianna szerint az üzleti szolgáltatói szektor ezt a munkavállalói értéket úgy tudja biztosítani, hogy közben rugalmas és a pandémia ideje alatt sokak körében jól bevált home office lehetőségét is megtartotta, ugyanakkor az irodában kivételes munkakörnyezetet biztosít.

A munkaerő-piaci tartalékok felkutatása folyamatos feladatot jelent a HR szolgáltató cégek számára. A Trenkwalder a saját adatbázisa alapján azt látja, hogy csaknem 40 ezer szakképzett, úgynevezett fehérgalléros munkavállaló hiányzik a piacról. G. Nagy Balázs a Trenkwalder Magyarország ügyvezetője szerint ma az egyik legjobb lehetőség a karrierváltásra kész, eddig magánvállalkozóként szolgáltató munkavállalók számára az üzleti szolgáltatói szektor. A Trenkwalder mint közvetítő és outsourcing szolgáltató több száz, magasan képzett szakember számára kínál nyitott pozíciókat Magyarország egész területén.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS