KSH: 34 ezerrel többen dolgoztak az elmúlt három hónapban, mint egy éve

2019. 09. 27., 12:30

A június-augusztusi időszakban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 61 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 14 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma pedig 41 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 444 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé. Foglalkoztatási arányuk 0,8 százalékponttal nőtt 70,2 százalékra.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 22 ezerrel, 2 millió 441 ezerre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 2 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 63,0 százalékra változott.

A 15 és 24 év közöttieknél a foglalkoztatottság lényegében nem változott, számuk 293 ezer, foglalkoztatási rátájuk 29,0 százalék volt. A 25 és 54 év közötti népességben a foglalkoztatottak száma 21 ezerrel, 3 millió 450 ezerre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 84,4 százalék volt. Az 55 és 64 év közöttieknél a foglalkoztatottak létszáma 701 ezret tett ki, a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 56,9 százalékra nőtt.

A 20-64 éves korcsoport esetében, amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre, a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 75,4 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,2 százalék, a nőknél 67,7 százalék. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS