Felvételi programot indít az SAP az Ukrajnából érkező menekülteknek

2022. 04. 08., 09:57

Speciális toborzási programot jelentett be az SAP. A kezdeményezés célja, hogy az Ukrajnából érkező képzett menekülteknek megfelelő munkalehetőséget kínáljanak az SAP-nál Németországban, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban vagy Szlovákiában.

A program részeként az SAP külön erre a célra indított egy online felületet, ahol az Ukrajnából érkező menekültek számára releváns szabad álláshelyeket hirdeti. Az oldalon az érdeklődők nem csak tájékoztatást és választ kaphatnak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, hanem lehetőség van arra is, hogy gyorsított eljárásban pályázzanak. Ezt megtehetik adott esetben a végzettséget és a referenciákat igazoló dokumentumok hiányában is, így a felvételi folyamat jelentősen felgyorsul.

A felkínált állások többek között a szoftverfejlesztés, az értékesítés, a tanácsadás, valamint az operációt támogató funkciók – például a HR és a pénzügy – területéről származnak. A németországi állásoknál lehetőség van részmunkaidős, illetve határozott időtartamú szerződéses munkaviszony választására is.

Az SAP „Pledge to Flex” kezdeményezésének megfelelően az alkalmazottak rugalmasan dolgozhatnak. A háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő ukrán alkalmazottak a felkínált állás mellett a beilleszkedést segítő anyanyelvi mentorálást, egészségügyi és lelki segélynyújtást, nyelvoktatást, és szükség esetén gyermekgondozási támogatást is kaphatnak, országonként változóan. Bizonyos esetekben munkabér-előleg is kérhető.

„Az ukrán háború a régió minden SAP tagvállalatának dolgozóját megérintette. Ahogy a pandémia esetében is, a mostani humanitárius válságban is rendszerszintű megoldást igyekszik kínálni a vállalat. Az üres álláshelyek betöltésére felállított gyorsított eljárásrenddel és a munkavégzéshez szükséges biztonságos feltételek kialakításával valódi, előremutató segítséget tud kínálni az SAP. Emellett saját fejlesztésű szoftvereket is felajánlottunk humanitárius szervezeteknek, hiszen az SAP megoldásai a menekültek regisztrálásában, az önkéntes erők koordinálásában és a segélyek beszerzésében is segítségükre lehetnek” – mondta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

Természetesen a speciális állásportál nem az egyetlen módja az SAP által nyújtott segítségnek, hiszen az SAP a konfliktus kirobbanása óta több módon is támogatta már a háború elől menekülőket: a régió országaiban működő SAP leányvállalatok eddig mintegy 4000 menekült elhelyezésében működtek közre szállás biztosításával.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS