2098 forint volt a bruttó fizikai átlagórabér a III. negyedévben

2024. 10. 28., 09:28

A harmadik negyedévben 2098 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder elemzése szerint, 13,1 százalékkal több, mint az egy évvel korább 1855 forint. A felsőbb bérkategóriákban is dinamikus maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 harmadik negyedévéhez képest 10,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

Fizikai órabérek

A Trenkwalder adatai szerint jelenleg három régióban: Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon alakul 2000 forint alatt az átlagos fizikai órabér. A többi régióban már 2050–2200 forint között mozog ez a mutató, ugyanakkor Közép-Magyarország és a főváros minden eddiginél jobban kiugrik a hazai mezőnyből: itt az órabérek átlagos nagysága immár meghaladja a 2900 forintos szintet is.

„Továbbra is igen magas, 13 százalék feletti a kékgalléros órabérek növekedési üteme, miközben a KSH adatai szerint szeptemberben az éves infláció mértéke már csak 3 százalékos volt. Ez tehát kétszámjegyű reálbérnövekedést jelent ebben a foglalkoztatási körben – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – A bérnövekedés üteme hosszabb távon is intenzív maradhat, mivel az aktuális gazdaságpolitikai célkitűzések nyomán a minimálbér erőteljes emelése várható, ami meghatározó hatást gyakorol majd az alacsonyabb kategóriájú bérek alakulására is.”

Középvezetői bérek

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 harmadik negyedévében átlagosan 10,4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

„A szellemi középvezetők körében is jelentős, 7 százalék feletti reálbérnövekedés tapasztalható, mivel a bérek emelkedése a lecsökkent infláció ellenére is a 10 százalék feletti sávban maradtmagyarázta Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – A pénzromlás ütemének jelenlegi alacsony szintje mellett sem várható, hogy jelentősen visszaesik a béremelkedés dinamikája, mivel továbbra is erősek az elmúlt évek magas inflációja nyomán megjelenő béremelési igények. A számok fluktuáció erősödését mutatják: a kilépési forgalom ebben az időszakban 5,8 százalékra nőtt a tavaly ilyenkor tapasztalt 3,4 százalékról. A képzett munkaerő eláramlását pedig többek között a megfelelő szinten tartott keresetekkel lehet hatékonyan ellensúlyozni.”

Üzleti szolgáltatóközpontok

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól jelentősen elmaradó, 4,8 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt 12 hónap során a Moore Hungary adatai szerint. Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy még ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszám biztosításához: a belépési forgalom 9 százalék fölé tudott emelkedni, igaz, a kilépési forgalom aránya is túllépte a 6 százalékot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.
2025-05-12 14:20:00
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS