A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére meghaladta a 96 ezret, ebből több mint 55 ezer kizárólag elektromos hajtású jármű – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
2020 januárjában a teljes zöld rendszámos állomány mintegy 44 százalékát hajtotta kizárólag elektromos motor, mára részesedésük 57 százalék feletti. A tisztán elektromos gépkocsikból az idei év eleje óta közel 7 ezer (6723) állt forgalomba Magyarországon, ezeknek a járműveknek a 12 százaléka 2024-ben jelent meg a hazai utakon.
A zöld rendszámos állomány bővülésében az elmúlt három hónap hozta minden idők legmagasabb adatait. A kizárólag elektromos járművek esetében 2024 márciusában 2 ezer darab feletti (2108) volt havi bővülés. Februárban a második legnagyobb, 1704 darabos volt a növekedés, az örökranglista bronzérmese pedig az idei április 1687 gépkocsival.
Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető – hangsúlyozza a tárca. A hazai cégek járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást kaphatnak tisztán elektromos személyautó vagy haszongépjármű beszerzéséhez. A pályázaton már több mint 3400 gépkocsi megvásárlásához igényeltek összesen több mint 13 milliárd forint támogatást. (MTI)
Az ivóvízkincset kímélő és alacsony energiafelhasználású üzemmel bővül Szolnok több mint hét évtizede fejlődő vegyipari ökoszisztémája az elektrolitgyártás vezetői közé tartozó KunlunChem százmillió eurót meghaladó befektetésével.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.