Fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre a hazai agrárszektor

2023. 01. 03., 14:13

Az agrárszektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre, ugyanakkor az alkalmazásban inkább az óvatos szemlélet jellemzi a gazdákat – derül ki a K&H innovációs agrárkutatásából.

A kutatásban a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó 360 magyarországi agrár társas vállalkozás innovációs ügyekért felelős döntéshozóját kérdezték meg 2022. szeptember 22. és október 14. között.

Tresó István, a K&H Bank agrárfejlesztési főosztályának vezetője elmondta: az agrárcégek fele a bevételének több mint 10 százalékát, a mezőgazdasági szektor pedig átlagosan 17 százalékát fordította innovációra az elmúlt két évben. A cégek 48 százaléka vezetett be új vagy jelentősen javított terméket, szolgáltatást az elmúlt két évben.

2020 óta elsősorban korszerű, fejlett gépet vagy berendezést vásárolt a cégek 53 százaléka, és 33 százalékuk költött szinte megegyező arányban szoftvervásárlásra, automatizációra, illetve házon belüli K+F tevékenységre.

A cégek csupán 12 százalék tartja magát vezető innovátornak az ágazatban, és tízből hét cég inkább óvatos, ha digitalizációról, innovációról van szó. Ennek hátterében a K&H szakértői szerint az lehet, hogy a mezőgazdasági tevékenység sok esetben generációról generációra öröklődik, ezért a hagyományoknak és tapasztalatoknak nagyobb szerepe van, mint az újdonságra nyitott szemléletnek.

A digitális transzformáció egyelőre kevés agrárcégnél, mindössze 7 százaléknál lényegi stratégiai kérdés, jelentős részük, 37 százalék foglalkozik vele sok más fontosabb feladattal együtt. A kutatás szerint a gazdák nyitottak a technológiai  megoldásokra, jelenleg is többfélét alkalmaznak ezek közül, például az okoseszközökből vagy szenzorokból származó adatok elemzését, a járművekbe beépített érzékelőket és mérőket, illetve okosmérőket az energiafelhasználás optimalizálására.

A felmérés rávilágított arra is, hogy a mezőgazdaságnak fontos a környezetvédelem, és már elindultak a zöldítés útján. Az agrárcégek 60 százaléka olyan fejlesztést hajtott végre az elmúlt két évben, amelynek kedvező környezeti hatása van. A következő egy évben pedig a cégek 41 százaléka tervez ilyen jellegű újításokat. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 05. 15., 09:25
A magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez már nem elég több beruházás, több munkaóra vagy több export. A hazai vállalatoknak magasabb hozzáadott értékre, jobb szervezettségre, erősebb digitalizációra és tudatosabb vezetésre van szükségük – erről beszélt Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a New World Talks 2026 gazdasági konferencián, Budapesten.
2026. 05. 15., 14:05
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a kiskereskedelmi (retail) folyamatokban mára általánossá vált. Az MI nem csupán technológiai eszköz, hanem olyan döntéstámogató megoldás, amely közvetlen hatással van a kiskereskedelmi cégek napi működési folyamataira. A legfontosabb tudnivalókat Csenterics András és Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédei foglalták össze.
2026-05-15 17:20:00
Az Országgyűlés 2026. május 9-én elfogadta a 2026. évi XIV. törvényt, amely több, az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt kihirdetett veszélyhelyzet során megalkotott kormányrendeletet törvényi szintre emel. A jogszabály kifejezetten érinti a gazdasági és adózási környezetet, mivel számos, eddig átmeneti jelleggel alkalmazott intézkedés továbbra is hatályban marad, illetve új, törvényi szintű szabályozást kap. A Grant Thornton szakemberei a törvény legfontosabb, adózást érintő rendelkezéseit emelik ki, a teljesség igénye nélkül.
2026-05-14 16:10:00
Az szja-bevallási tervezeteket a NAV a rendelkezésére álló információk alapján állítja össze. Ha a tervezet elkészítésekor hibát, hiányosságot talál az adatokban, soron kívül értesíti az érintetteket, hogy még határidőben, május 20-áig javíthassák a bevallást. Még most sem késő regisztrálni a DÁP-ra vagy az Ügyfélkapu+-ra, hiszen a javítás is online a legegyszerűbb – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A gazdasági bizonytalanság, a csökkenő vásárlóerő és az AI-jal gyorsított marketingkörnyezet új helyzet elé állította a hazai kkv-kat, miközben a digitális zaj erősödése, a tartalomtúlterheltség és a mesterséges intelligenciával generált tartalmak terjedése bizalmi válságot is okozott. Matykó Noémi marketingstratégiai szakértő szerint csak azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tudatos növekedési stratégiát építenek, és észben tartják, hogy bár az AI hasznos eszköz, nem helyettesíti a stratégiai gondolkodást. A siker kulcsa szerinte a rendszerszintű működés, az összehangolt jelenlét és a folyamatos optimalizáció.
Jobb oktatás, hatékonyabb egészségügy, minőségibb úthálózat – ezeket a példákat emelte ki Nyári Zsolt okleveles adószakértő arra vonatkozóan, hogy mit vár el a lakosság az adóterhekért cserébe. A K-X Consulting partnere kifejtette: bár nem biztos benne, hogy a költségvetés egyhamar lehetővé teszi a TISZA változtatásait – pláne nem az adókedvezmények megtartása és további adókedvezmények ígérete mellett –, a részletszabályok tisztázni fogják a helyzetet. A szakértő az áfacsökkentésre, a vagyonadóra és a kata kiterjesztésére vonatkozóan is elmagyarázta, mire számíthatunk az új kormánytól.
Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS