Új elnök a VOSZ megújuló Egészségügyi Szekciójának élén

2020. 02. 02., 11:30

A VOSZ Egészségügyi Szekciójának új elnöke: dr. Fábián Lajos. Orvos, vállalkozó, marketing-, egészséggazdasági-, és egészségbiztosítási szakember, a közép-kelet-európai térség átalakuló poszt-szocialista egészségügyi rendszereinek szakértője, több mint három évtizedes, 15 különböző országban szerzett releváns tapasztalattal a háta mögött.

Dr. Fábián Lajos 1986-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd a nyíregyházi megyei kórházban, és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen töltötte első szakmai éveit. Mint sebész és baleseti sebész szakorvos, már kinevezett egyetemi tanársegédként módosított pályát 1993 elején. Tanult pénzügyeket, közgazdaságtant, jogot, és 1994-ben marketing szakosító diplomát szerzett a Külkereskedelmi Főiskolán.

Karrierje során vezette a német Bayer-Schering marketing és értékesítési csapatát, a dán Falck első magyarországi ügyvezetője volt, majd az amerikai Abbott Laboratories cseh, szlovák és magyar vállalatainak vezérigazgatójaként dolgozott. Később – a prágai időszak után – Svájcból irányította az Abbott Labs egész kelet-európai és mediterrán régióját, többek között felügyelve a német BASF Pharma (Knoll) akvizíció utáni integrációját több, mint tíz országban.

2004. és 2012. között a svéd Medicover Chief Operating Officer-eként, Waterloo-i (Belgium) irodájából vezette a cég nemzetközi szervezetét, részt vett a Synevo labordivízió önálló indításában, közvetlenül menedzselt nagy kórház építéseket Varsóban és Bukarestben, részt vett a stockholmi székhelyű Medicover egészségbiztosító létrehozásában, majd piacra vezetésében, valamint több, mint 50 járóbeteg klinika nyitása zajlott le vezetése alatt a régióban. 2012 januári visszavonulásakor a Medicover már a régió legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója volt, 5200 fős szervezettel.

2005. és 2010. között az Aranykor Egészségpénztár Igazgatóságának tagja.

2012-től vállalkozóként saját befektetéseit kezeli, illetve nagy privát befektetési alapok és biztosítótársaságok számára végez szakértői munkát különböző országokban. Többek között a régió legnagyobb, egészségügyi szektort érintő tranzakciójában – a LuxMed csoportért folyó befektetői versengésben – a kereskedelmi átvilágítást végző csapat vezető szakértőjeként dolgozott. Az elmúlt években több mint tíz vállalat M&A előtti átvilágítását vezette hat különböző országban. 

2012. és 2018. között a szerbiai Medigroup vállalatcsoport felépítését vezette, mint a cég Igazgatóságának Elnöke, gyakorlatilag az alapoktól a 2018 júliusi részleges értékesítésig. Jelenleg is aktív külföldi egészségügyi társaságok felügyelőbizottsági tagjaként.

Társadalmi megbízatásként a – több, mint 5000 sportolót egyesítő – MDLSZ (Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség) alelnöke és adminisztratív rendszerének vezetője, az MTTOSZ (Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége) elnökségi tagja, mind rövid-, mind hosszú lőfegyverekkel mester fokozatú minősített sportlövész, kedvenc versenyszámaiban különböző lövészversenyek előkelő helyezettje. Rendőrhatósági engedéllyel rendelkező lövészetvezető, lövész versenybíró, kombinált lőfegyverismereti vizsgára felkészítő tankönyv szerzője, valamint a 2016 decemberében alakult Honvédelmi Sportszövetség Országos Küldöttgyűlésének 5 évre megválasztott delegáltja. Mindezeken túl, Lajos természetet kedvelő, etikus vadász.

Több vállalkozása mellett a MedAlliance Holding Zrt., valamint a Róbert Magánkórház Zrt. igazgatóságainak elnöke, a Holding alapító részvényese, amely csoport a magyar magánegészségügyi piac egyik legjelentősebb szereplője.

A VOSZ megújuló Egészségügyi szekciója várja a magyar egészségügy fejlesztéséért, korszerűsítéséért és hatékonyabbá tételéért tenni akaró tagok csatlakozását.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS