Az Amazon is beszáll az űrinternetbe: bemutatták az apró vevőegységet

Az Amazon is beszáll az űrinternetbe: bemutatták az apró vevőegységet
2023. 03. 17., 09:22

Egy parabola antennához képest eltörpül, de jóval kisebb a SpaceX által gyártott vevőegységnél is az Amazon űrinternet-szolgáltatásának terminálja. Egyre komolyabb az műholdas adatverseny.

A mesterséges intelligenciákkal párhuzamosan beindult a verseny minden talpalatnyi helyért az égbolton, ahová még adatforgalmat bonyolító műholdat lehet fellőni. Korábban beszámoltunk róla, hogy a SpaceX és a Starlink a T-mobile-lal karöltve még idén beindítja a műholdas mobilinternet szolgáltatás tesztjét, de írtunk a kínaiak projektjéről is, ami a nemzetvédelmiem jegyében juttatna még egyszer annyi szatellitet az alacsony Föld körüli pályára, mint amennyit Elon Musk tervez fellőni a következő pár évben.

És még csak most csengetett be az Amazon, hogy ő is itt van  ráadásul mindjárt jóval kisebb, láthatóan jól hordozható jelvevő egységgel, ami nem magasabb, mint egy másfél literes ásványvizes palack és a „tányérja” sem nagyobb egy átlagos tabletnél.

Egy újonnan megjelent fotó hatalmasnak láttatja a SpaceX-Starlink termináljait ahhoz képest, amekkorák ezek szerint az Amazon hordozható műholdas-internet tányérjai lesznek, hiszen Jeff Bezos cége kínálni fog egy négyzetalakú, héthüvelykes modellt is. Ez természetesen hasonlít Elon Musk vállalatainak eszközeihez, de elvileg „kisebb, megfizethetőbb és hatékonyabb lesz”  állítja az Amazon a Business Insider szerint. A vállalat egy blogbejegyzésben leplezte le a készülő műholdas-internet antennáit, és mindjárt három különböző modellt is bemutattak: ezek közül kettő kisebb, mint a rivális Starlink internetes termináljai, amelyeket a SpaceX gyárt a partnervállalat számára.

A lapos, négyzet alakú terminálok a Project Kuiperhez, az Amazon alacsony Föld körüli pályára állított műhold-konstellációjához fognak csatlakozni. A hálózat – ami elképzeléseik szerint több ezer szatellitet fog magában foglalni  célja, hogy világszerte internetre kapcsolja az eddig ellátatlan vagy alulszolgáltatott közösségeket. A vevőegységek alapmodelljének előállítása várhatóan kevesebb mint 400 dollárba fog kerülni (a Starlink-készlet vételára 600 dollár), míg a mérete 11 x 11 hüvelyk lesz, és az Amazon azt állítja, hogy akár 400 megabit/másodperces sebességű adatforgalmat tud majd bonyolítani. Ahogy fentebb írtuk, lesz ennél kisebb és olcsóbb, hordozhatónak szánt, héthüvelykes, valamint egy 19x30 hüvelykes, nagy terminál is. Utóbbi már az 1 gigabit/másodperces sebességet is tudni fogja.

Az Amazon egyelőre nem közölte a fogyasztói árakat és a teljes szolgáltatási költséget, amire a modellek piacra kerülése után lehet számítani.

A SpaceX-Starlink alap terminálja egyébként 11,9x20,2 hüvelykes, de kiadtak két nagyobb méretű és teljesítményű, elsősorban vállalkozásoknak, illetve szélsőséges éghajlatra tervezett modellt is: mindkettő 20,1x22,6 hüvelykes. A Starlink által jelenleg kínált adatforgalom sebessége – a szolgáltatási csomag függvényében – maximum 250 megabit/másodperc, de folyamatosan fejlesztik. Ennek ellenére az Ookla nemrég feltárta, hogy vannak olyan régiók az Egyesült Államokban, ahol Musk cégeinek törekvései ellenére csökkent a letöltési sebesség.

Az Amazonnak, ha valóban tudja tartani a belengetett árakat – és a szolgáltatásának havidíja is versenyképes lesz – van keresnivalója az űrinternetpiacon. A cég közölte, hogy az első műholdcsoportot várhatóan 2024 elején fogják fellőni és bíznak benne, hogy még ugyanabban az évben elindíthatják a kereskedelmi szolgáltatást.

Gábor János

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS