Trükközött a cég, „egy újabb ellenőrzés azonban meggyőzte, hogy a továbbiakban már ne éljen ezzel a módszerrel”

2023. 03. 31., 16:21

A NAV munkabérrel és járulékkal kapcsolatos, visszatérő trükköt fedezett fel egy cégnél, majd azt helyreigazítva több mint 5 millió forint költségvetési befizetést ért el.

Egy tanácsadó cég a munkabérrel és a járulékokkal próbált trükközni. Először bevallotta, majd önellenőrzéssel lenullázta az adókötelezettséget, és természetesen a fizetési kötelezettséget is. A NAV egyik kockázatelemző rendszere azonban pontosan ilyen esetekben riaszt, és vizsgálatra jelölte a céget.

A revizorok felvették a kapcsolatot a társaság könyvelőjével, és így rövid úton kiderült, hogy a kötelezettségeket nullázó önellenőrzés nem állta meg a helyét, hiszen a munkabér és annak járulékai szerepeltek a könyvelésben. Minden jel arra utalt, hogy ezeket az összegeket ténylegesen kifizették. A cég is belátta, hogy nem volt helyes az eljárása, és egy újabb önellenőrzéssel bevallotta és befizette az elmaradt kötelezettségeket.

A revizorok továbbra is figyelemmel kísérték a társaság bevallásait, így kiderült, hogy három hónap „rendes magaviselet” után a cég újra megpróbálkozott a trükkel. Egy újabb ellenőrzés azonban meggyőzte, hogy a továbbiakban már ne éljen ezzel a módszerrel. Az eljárások hatására több mint 5 millió forint adókötelezettséget vallott és fizetett be a társaság. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS