Negyedmillió adózónak kell kiegészíteni a NAV szja-tervezetét

2024. 03. 14., 12:10

Legkésőbb március 15-én elérhetővé válnak a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetek, amelyeket idén is a magánszemélyeknek kell kiegészíteni, ha olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel rendelkeznek, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő a pünkösdi ünnepnap miatt május 21-re tolódott, sokaknak célszerű ennél jóval korábban elkezdeni a kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok, információk összegyűjtését – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Az Ügyfélkapun regisztrált adózók az eszja.nav.gov.hu oldalon érhetik el az szja-tervezetet, az elektronikus megoldástól idegenkedő adózók pedig március 18-ig kérhetik a bevallástervezet postázását. A KAÜ-azonosítóval nem rendelkezők telefonon, SMS-ben, a NAV honlapján elérhető webűrlapon, levélben, valamint személyesen az ügyfélszolgálatokon is jelezhetik igényüket.

Az szja-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak, ahogy az ingatlant-bérbeadók és a külföldről jövedelemmel rendelkezők sem kerülhetik el a kitöltéssel járó adminisztrációt. Amennyiben az adóból a magánszemélynek visszajár, célszerű mielőbb felülvizsgálni a tervezetben foglaltakat, ugyanis az adóhatóság a tervezet módosításának benyújtását követő 30 napon belül teljesíti a kiutalást.Az szja-bevallásban kell rendelkezniük a 20 százalékos adóvisszatérítésről azoknak, akik tavaly önkéntes pénztárba, NYESZ számlára és/vagy nyugdíjbiztosításra fizettek be összeget.

Annak a 25 év alatti fiatalnak sem érdemes május 21-ig várnia, aki évközben több foglalkoztatótól kapott jövedelmet és óvatosságból kérte az szja-mentességi kedvezmény mellőzését. Ugyan az adóhatóság az Szja-törvény módosításának köszönhetően a bevallásban érvényesíti a kedvezményt, azonban annak összege csak akkor kerül kiutalásra, ha a magánszemély azt kéri az adóbevallásában. Ellenkező esetben a túlfizetés a magánszemély adófolyószámláján marad, és azt visszaigényelni a továbbiakban csak külön nyomtatvány kitöltésével lesz lehetséges.

Több időt igényel az adóbevallás elkészítése, ha a magánszemély külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben is részesül. A szükséges dokumentáció összegyűjtése mellett kifizető hiányában nehézséget okozhat az egyes jövedelmek minősítése – mely jövedelem minősül kamatnak, osztaléknak, árfolyamnyerségnek, illetve ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek. A helytelen kategóriába sorolás hatással lehet a veszteség elhatárolására, vagy a szociális hozzájárulási adó kötelezettségre is, ezért fontos az idevonatkozó rendelkezések áttanulmányozása, sőt szükség esetén adótanácsadó bevonása.

Különös figyelmet érdemel ebben a bevallási időszakban a külföldi kamatjövedelmek utáni 13 százalékos szociális hozzájárulási adó kiszámítása, mely csak a 2023. július 1-jét követően kötött ügyletekből, realizált jövedelmek után terheli a magánszemélyt, kivéve, ha a hozamot jövedelemként nem kell figyelembe venni. Ilyen például a magyar állampapír kamata.

„Az adóhatóság májusban jellemzően még nem rendelkezik kontrolladatokkal ezekről a külföldről származó jövedelmekről. Azonban az OECD tagországokból, valamint az EGT országokból érkező adatszolgáltatás feldolgozását követően, amikor a külföldi adóhatóságtól érkező információ és az adózó által bevallott jövedelmek között eltérés mutatkozik, akkor az adóhatóság úgynevezett támogató eljárást kezdeményez. Az eljárás valóban ügyfélbarát, mivel a közreműködő adózók többsége önellenőrzés keretében módosíthatja az adóbevallást. Ennek ellenére az adózók többsége minden bizonnyal szeretné ezt az eljárást elkerülni, ezért is fontos, hogy az adókötelezettség bevallása helyesen és időben történjen meg” – hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

Akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik.
A bevallás kétféleképpen módosítható 2024. május 21-ig: 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 2) a 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – papír alapú 23SZJA-nyomtatvány – beküldésével. Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználónevét is elfelejtette.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 14., 15:10
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
2025-03-14 19:05:00
A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?
2025-03-13 14:15:00
Országosan közel három éve nem volt annyira szűk az alku tere a lakáspiacon, mint a téli hónapokban – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A meghirdetett árhoz képest december és február között átlagosan 5,5 százalékot sikerült alkudni a vevőknek, a legkisebb tér a panellakások esetében volt erre, ott minimális volt a különbség az utolsó hirdetési ár és a vételár között.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.
A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS