EY: kettős adóztatás veszélye fenyegeti a vállalatokat a globális adóreformok miatt

2024. 01. 26., 14:10

Világszerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak a transzferárazási feltételek a globális adóreformok és az infláció miatt – derül ki az EY több mint 40 országban, köztük Magyarországon, 1000 nagyvállalati vezető körében készült felméréséből.

Leginkább a kettős adóztatástól tart a megkérdezettek döntő többsége (84 százalék) a nemzetközi adózásban bevezetett reformok következtében. Az infláció a szakemberek 71 százaléka, a magasabb kamatok pedig a kutatásban résztvevők több mint fele (51 százalék) szerint hosszú távon befolyásolja majd a kapcsolt ügyletek árazást.

„A szemünk előtt zajlik a nemzetközi adórendszer reformja, ami a hazai vállalatok életében is drasztikus változásokat hoz. Az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnése és a globális minimum adó bevezetése mellett is számos új feladat hárul a cégekre, hiszen módosult a többek között a társasági adó és változtak a számviteli szabályok is” – mutatott rá Módos András, az EY adópartnere.

A legkockázatosabb adóterület továbbra is a transzferárazás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a transzferárazás ellenőrzésére. Ez várhatóan idén sem változik, hiszen új adatszolgáltatási kötelezettség terheli a nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatcsoportokat. A vonatkozó jogszabály ráadásul kiköti azt is, hogy információt kell szolgáltatniuk a kapcsolt tranzakcióikról a társaságiadó-bevallásukban.

A területen tapasztalható technológiai hiányosságokat a válaszadók háromnegyede (75 százalék), a rossz minőségű adatokat a megkérdezettek kétharmada (67 százalék) tartja komoly nehézségnek. Az IT-befektetésektől a vezetők háromnegyede (73 százalék) ugyanakkor jelentős javulást vár a kockázatkezelésben, a fejlesztésektől pedig tízből kilencen (88 százalék) kiadáscsökkentésre is számítanak.

„A transzferárazás területén a tényeknek, az adatoknak és a megfelelő dokumentálásnak kulcsfontosságú szerepe van. A hatékony digitális megoldások, amilyenekkel az EY is rendelkezik, hatalmas segítséget tudnak nyújtani abban, hogy az érintett cégek megfeleljenek a követelményeknek” – hangsúlyozta az EY szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS