A NAV elkészítette a környezetvédelmi termékdíj bevallás elmulasztásával érintett ügyfelek elemzését, és kigyűjtötte azon adózókat, akik 2020. évben környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával voltak érintettek, azonban bevallást nem nyújtottak be. Ezek a gazdálkodók értesítést kapnak az elektronikus tárhelyükre.
Az értesítőlevélben részletes tájékoztatás olvasható a termékdíj-köteles termékek köréről, valamint a termékdíj-kötelezettségről.
Mit kell tennie?
A NAV felkéri az adózókat a nyilvántartásuk felülvizsgálatára és az esetlegesen felmerült mulasztás pótlására, a szükséges nyomtatványok elérhetőségének megjelölésével:
A bevallás pótlására a 20KTBEV nyomtatványon van lehetőség, a bejelentést pedig – ha azt is pótolni kell – a 20TKORNY nyomtatványon lehet megtenni. A formanyomtatványok és azok kitöltési útmutatói a NAV honlapjáról tölthetőek le.
Érdeklődhet a részletekről
Ha a szabályokkal kapcsolatban kérdése van, általános tájékoztatásért hívhatja a NAV 1819-es telefonszámát.
A NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző rendszere (ÜCC) a +36 80/20-21-22-es telefonszámon, munkanapokon 8 óra 30 perctől 16 óráig, péntekenként 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig hívható, melyen az alábbi menüpontokat kell választani:
Ügyintézés és konkrét ügyekre vonatkozó tájékoztatás → Bevallásokkal kapcsolatos ügyintézés → Bevallás benyújtásának elmulasztásával kapcsolatos tájékoztatás, bírság határozatok.
A rendszer használatához ügyfélazonosító szám (PIN kód), vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. A PIN-kód a NAV internetes honlapján az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) a TEL jelű nyomtatványon igényelhető.
Személyes megjelenés
esetén a NAV ügyfélszolgálatain be kell mutatni az azonosításra szolgáló dokumentumokat (személyi igazolvány, stb.), szükség esetén a meghatalmazást. Postán, illetve e-Papíron küldött válaszlevélben a NAV-tól kapott levél iktatószámára hivatkozni kell.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.