Krisán László: december végéig biztosan a vállalkozások rendelkezésére áll a kedvezményes forrás

2023. 05. 15., 15:15

Megyünk tovább, december végéig az eredeti feltételekkel érhető el a Széchenyi Kártya Program – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának kecskeméti állomásán.

A kérdésben megszületett kormánydöntés értelmében az idei évben még biztosan rendelkezésre áll a vállalkozások számára a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett elérhető kedvezményes forrás.

A jó feltételek mellett rendelkezésre álló hitel azért kiemelkedő jelentőségű, mert maga a kis- és középvállalkozói szektor is kiemelt fontosságú nemzetstratégiai szempontból – hangsúlyozta a Portfolio beszámolója szerint a vezérigazgató. „A kkv-szektor jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a foglalkoztatás 75 százalékát, és a GDP 55 százalékát adja.”

VOSZ: segítség és információ a vállalkozásoknak

Az idén 35 éves VOSZ erőségét az adja, hogy területi és országos szinten, valamint a Kárpát-medencei régióban is aktívan működik és tevékenykedik a vállalkozói közösségben – mondta el az eseményen Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Perlusz László elmondta: a VOSZ segítséget, információt nyújt a vállalkozóknak a saját szakmájukhoz, szűkebb tevékenységükhöz és az életpályájuk minden szakaszához kapcsolódóan.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS