Sok a gond a hoverboardokkal

2021. 07. 05., 18:00

Tavaly mindössze kettő, idén már öt elektromos rolleren nem találtak fogást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai. Az önegyensúlyozó változatból tesztelt darabok viszont az újabb merítésben is egytől egyig veszélyesnek bizonyultak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül tehát még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna – közölte a minisztérium az MTI-vel hétfőn.

A könnyű, kicsi és gyors eszközök mindenfelé egyre népszerűbbek, hiszen valóban kényelmesebbé tehetik a mindennapi közlekedést. Az egy- vagy kétkerekű rollerek azonban nemcsak felelőtlenül a járdán cikázva lehetnek veszedelmesek. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés kiderítette, hogy némelyik akár már kicsomagolás után „rögtön bánthat”.

Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma 2020-ban vizsgálta először az e-rollerek és hoverboardok termékbiztonsági megfelelőségét. Tavaly tizennégyből tizenkettő, idén tizenkettőből hét akadt fenn a rostán. A 86 százalékosról ezzel 58 százalékosra javuló kifogásolási arány azonban még mindig rettentően messze van az ideálistól.

„A nyolc vizsgált elektromos roller közül csak három késztette homlokráncolásra a szakembereket. Az egyiknél az akkumulátor mellől hiányzott a hőmérsékletfigyelő eszköz. A kontrollálatlanul túlmelegedő termék így kigyulladhat, ami nem tesz jót az utas egészségének. Egy másiknál a talprész és a kormányszár közötti csukló csíphetné oda az ujjat, zúzódást okozva. Egyebütt pedig az első kerék lazulás ellen nem biztosított tengelycsavarja fenyegetett azzal, hogy a roller menet közben szétesik” – fogalmaztak.

A labor 2021-ben is kivétel nélkül „elkaszálta” a hoverboardokat, ezúttal néggyel kellett ezt tenniük. A mini segwayekre változatlanul jellemző, hogy a mozgó belső huzalozást éles szélű, sorjás részeken vezetik át. A vezeték sérülése miatt bekövetkező elektromos zárlatból hirtelen lefékeződés, irányváltás, azokból pedig orra esés, végtagtörés következhet. A legváratlanabb hibajelenséget produkáló hoverboard kézben tartva is elindult, így ha éppen nem viszi magával, azért eltörheti az ujjakat. A részletes vizsgálati eredmények a Fogyasztóvédelmi Portálon böngészhetők.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A hatóság haladéktalanul elrendelte a nem biztonságos termékek kivonását a forgalomból. A kereskedőnek a súlyos kockázatú hoverboardokat és e-rollereket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk. Tavaly megkezdett ellenőrzésüket annak érdekében folytatjuk az év további részében és jövőre, hogy a vevők kizárólag biztonságos masinák közül válogathassanak az üzletekben. A fogyasztóvédelmi szabályozás rég nem látott léptékű megújításával idén januártól a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett éppen az elektromos rollerekkel bővült” – írta az ITM. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS