Mit talált a GVH a tégla piacon?

2021. 08. 30., 17:30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyilvánosságra hozta a kerámia-falazóelemek hazai piacán folytatott, gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. Az ágazat szereplői társadalmi konzultáció keretében, 8 napon belül észrevételezhetik a megállapításokat. A versenyhatóság a közeljövőben újabb építőipari alapanyag ágazati gyorselemzéssel folytatja a munkáját.

A nemzeti versenyhatóság – az építőipari drágulás megfékezése érdekében kibővített eszköztárával élve – július végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot a kerámia-falazóelemek hazai piacán. Az átfogó vizsgálat keretében a Versenyhivatal országszerte rajtaütéseket folytatott  hazai téglagyártóknál és beszerzési társulásoknál,  forgalmazóknál, továbbá egy tégla termékeket ténylegesen beépítő kivitelezőnél is. A nemzeti versenyhatóság adatkérésekben számos más piaci szereplőt (pl. beszerzési társulásokat, jelentős kivitelezőket, külföldi téglagyárakat) is megkeresett az ágazat esetleges problémáinak feltárása céljából.

A GVH a feltártak alapján több lényeges következtetést – ezek alapján pedig mind a kormányzat, mind az érintett ágazat szereplői (ideértve az építkezőket és a kereskedőket) számára javaslatokat – fogalmazott meg. Az ágazati vizsgálat alapján versenyfelügyeleti eljárás indítására nem állt fenn ok a kerámia-falazóelemek hazai piacán.

Az építkezők, fogyasztók szempontjából a GVH vizsgálatának tanulsága, hogy az elvégzett árelemzések nagyarányú eltéréseket találtak az egyes építőanyag-kereskedések árai között, így egyes tüzépeken előfordulhattak akár jelentős drágulások is. Ezért a GVH felhívja a vevők figyelmét arra, hogy döntésük előtt semmiképp ne elégedjenek meg kevés (vagy egyetlen) ajánlattal, hiszen egy másik kereskedőnél eltérő, akár kedvezőbb árakkal is találkozhatnak.

A gyártók tekintetében a GVH vizsgálata megállapította, hogy a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságra tekintettel egyes cégek csökkentették termelésüket, ami a megnövekvő kereslet miatt időszakos hiányokhoz vezethetett. Ez mára nagyrészt korrigálódott. Mivel azonban az egyes építőanyag-kereskedések maguk döntenek a forgalmazott termékkörről, így előfordulhat, hogy nem lehet minden terméket mindegyik tüzépen megvásárolni. Figyelemmel arra, hogy a téglagyártás alapanyaga hazánkban rendelkezésre áll, ezért a GVH által feltárt tények alapján a gyártói szinten fennálló piaci koncentráció (kevés jelentős méretű piaci szereplő jelenléte) ellensúlyozható, illetve a gyártók közötti verseny fokozható lehet a hazai gyártás bővítését támogató állami ösztönzőkkel.        

A fogyasztók pénztárcáját közvetlenül is érinti, hogy a növekvő fuvar- csomagolási és logisztikai díjak miatt a vevők még akkor is magasabb árakkal szembesülnek, ha maga a termék ára nem is indokolná az áremelkedést. Ebből az következik, hogy a kapcsolódó költségek árának növekedése kihat az építőipari alapanyagok áraira, ezen keresztül pedig az építkezők költségeire is.

Az építőipari alapanyagok, így a tégla termékek az építkezőkhöz, vevőkhöz jellemzően kereskedőkön (tüzépeken), illetve az őket tömörítő beszerzési társulásokon keresztül jut el, ezért kiemelten fontos volt a piac ezen szegmensének vizsgálata is. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzépek vagy beszerzési társulások nagyobb volumenű rendelés esetén kedvezményesebben jutnak hozzá az adott gyártó termékeihez. Ez arra készteti a kereskedőket, hogy egy, vagy kevés beszállító irányába koncentrálják megrendeléseiket. A mennyiségi kedvezmények alkalmazása ugyan a jelentősebb szereplők (Wienerberger, Leier) piaci helyzetét erősíti, ugyanakkor fogyasztói árelőnyökhöz is vezethet – azaz a vevők végső soron olcsóbban juthatnak a téglatermékekhez. A GVH ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a kis méretű építőipari-kereskedőket tömörítő beszerzési társulások képesek a leginkább ellensúlyozni a jelentősebb gyártók nagyobb alkuerejét.

A vizsgálat eredményei alapján a Versenyhivatal elkészítette jelentéstervezetét, amelyet honlapján nyilvános társadalmi konzultációra bocsátott. A gyorsított ágazati vizsgálat különleges szabályai alapján a piac szereplői 2021. szeptember 6-áig írásban észrevételeket tehetnek a jelentés tartalmával kapcsolatban. Az észrevételezési határidőt követően a GVH az ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az ágazat vállalkozásainak érdemi észrevételeit közzéteszi majd a honlapján. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS