Hajlandó többet fizetni a hazai termékért a magyar vásárló

2019. 02. 27., 17:03

Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra – derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett kutatásból.

Az 510 ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.

A friss kutatás eredményei egyértelműn pozitív változást jelentenek a magyar termékek fogyasztói megítélésében, az adatok most először mutatták azt, hogy a megkérdezettek nagyobb része hajlandó akár többet is fizetni a hazai áruért – értékelte a számokat Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője. A 170 cég csaknem 4000 terméke által használt Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság vezetője szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Ebben az Agrárminisztérium és a nonprofit kft. között fennálló több éves együttműködés is kiemelt szerepet játszik. Közös céljuk felhívni a fogyasztók figyelmét a hazai termékek megkülönböztetésére létrehozott védjegyekre, a magyar élelmiszerek vásárlásával járó előnyökre.

Benedek Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak a vásárlók körében javult jelentősen a magyar termékek megítélése, a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a hazai árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék. Ehhez adhatnak most újabb jelentős lökést a friss kutatás adatai, amelyek szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév.

Az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék támogatott ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos. A válaszadók a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. Amikor a megkérdezetteknek maguknak kellett megnevezniük azt a jelölést, amely számukra a magyar eredetet mutatja, akkor jellemzően a Magyar Termék védjegyet, a trikolort, a HU jelzést és az 599-es kezdetű vonalkódot említették, minden mást csak néhányan neveztek meg.

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeseset választani. A kutatás azt is vizsgálta, milyen termékeknél mekkora felárfizetési hajlandóság. A megkérdezettek akár 10 százalékkal is hajlandók többet fizetni egy áruért, ha azon rajta van a Magyar Termék védjegy. Az arányok termékkategóriánkként változnak. A friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában - mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag – ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki az Innofood Marketing Kft. kutatásából.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS