24 hónapra meghosszabbítaná a rövidített munkaidős bértámogatási programot (Kurzarbeit) Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter.
A német pénzügyminiszter azt mondta: a német vállalkozásoknak és alkalmazottaknak szükségük van egy világos jelzésre a kormánytól, hogy velük lesznek az egész válság alatt – írja a turizmus.com.
A koronavírus-járvány miatt Németországban eddig soha nem látott mértékben veszik igénybe a vállalkozások a Kurzarbeit intézményét. A német szövetségi munkaügyi minisztérium legutóbbi hivatalos adatai szerint májusban 6,7 millió főt (áprilisban 6,1 millió főt) foglalkoztattak Kurzarbeit keretében.
A korábbi rekordot a pénzügyi világválság idején, 2009 májusában mérték, akkor 1,44 millió volt ez a szám.
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.