Befagytak a tárgyalások, nem állapodtak meg az új Közös Agrárpolitikáról

2021. 05. 28., 18:15

Befagytak a tárgyalások, egyelőre nincs megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról. „Nincs kompromisszum, megvédtük Brüsszelben a magyar gazdákat egy rossz megállapodástól” – közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Nagy István agrárminiszter.

Hiába tartottak két napon és két éjszakán át az egyeztetések, mégsem született megállapodás a Közös Agrárpolitikáról. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács nem jutott egyességre az Európai Parlamenttel. Az ugyanis nem fogadta el az agrárminiszterek kompromisszumos javaslatait, sőt a mezőgazdaság szempontjából a gyakorlatban végrehajthatatlan, felelőtlen megoldásokkal állt elő – írta a a miniszter.

Olyan terhet akartak ránk erőltetni, ami egyértelműen a gazdák érdekeivel ellentétes – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: egyensúlyt kell teremteni a versenyképességi és a klímavédelmi célok között is, mert teremtett világunkért felelősséggel tartozunk.

„Hiába védtük már meg ősszel a kisgazdaságokat a termelésüket nehezítő javaslatoktól, azok most újra felbukkantak. Alapvető célunk, hogy a termelők kiszámítható módon megkapják az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között is. Mi, az Európai Parlamenttel ellentétben a gazdák oldalán állunk, a diktátumokból pedig nem kérünk” – írta Nagy István. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS